TÁJÉKOZTATÓ és CÉL
A Homoródjánosfalva Alapítvány egy közhasznú alapítvány amely elsősorban, de nem kizárólagosan a Székelyföldön élők, „Homoródjánosfalva valamint a szomszédos Homoródmenti falvak és más közeli települések közösségeihez tartozó és területükön élő gyermekek, fiatalok, felnőttek és öregek kulturális, oktatási, művelődési, szociális, hitéleti támogatását” tűzte ki célul.
Néhány példa az eddig elért eredményekből:
2007:
- Dr. Papp Lajos Professzor Úrral szerveztünk egy, egy hetes székelyföldi körutat, ahol a Professzor Úr azon túl, hogy előadásokat tartott vállalta, hogy megvizsgálja több mint tíz falú betegeit, természetesen ingyen. Több mint 100 embert vizsgált meg ez alatt az egy hét alatt. Tudom, hogy nem csak az én számomra, aki jelen lehettem ezeken a vizsgálatokon, de az általa megvizsgált egyszerű falusi emberek számára is lenyűgöző volt az a kedvesség, szeretet, közvetlenség, egyszerűség és törődés amellyel betegeihez fordult!
Minden érintett nevében szeretnénk Neki hálásan megköszönni azt, hogy rengeteg elfoglaltsága mellett vállalta ezt a fárasztó utat azért, hogy az ott élő embereket is megszólítsa és segítse.
- Homoródjánosfalván berendeztünk egy orvosi rendelőt és megnyertük az oklándi orvost, hogy elvállalja az ott élő emberek ellátását, mivel több mint 15 éve nem volt magyar orvos.
- Az oklándi rendelőbe értékes, a rendelő működéséhez elengedhetetlen orvosi eszközöket vittünk.
2008:
- Városfalvára és Karácsonyfalvára is 1-1, az orvosi rendelő berendezéséhez szükséges alapvető eszközöket szállítottunk.
Bővebb tájékoztató:
http://aszt.inf.elte.hu/~ildiko/Erdely/H_Janosfalva/Leiras_Places.doc
Érdeklődésre bárkit szívesen tájékoztatok további részletekről is. Lehetőségünkhöz mérten azóta is folytatjuk tevékenységünk: rászorulók, iskolák támogatása, orvosi segédeszközök küldése stb.
Az alapítvány nyílt, tehát ahhoz bárki csatlakozhat. Mivel közhasznú alapítvány ezért mindazok akik Magyarországon adóznak, az adomány 30% -át leírhatják adójukból.
A Homoródjánosfalva Alapítvány közhasznú alapítvány amely már több mint 2 éve működik, így jogosult az 1 %-ra. Adószáma: 18186213-1-42
Szívesen küldök csekket. ildiko@inf.elte.hu vagy:
1061 Budapest, Paulay E. u. 57. Az Alapítvány számlaszáma:
Homoródjánosfalva Alapítvány
Számlaszám: 11708001-20547794
OTP Bank Rt., H-1085 Budapest, József krt. 33.
Dr. László Ildikó
a Kuratórium elnöke