Magyarországi Unitárius Egyház: IGEN december 5-én 

 

 A Magyarországi Unitárius Egyház valláserkölcsi felelőssége és kötelessége támogatni minden olyan kezdeményezést, mely segíti a határon túli magyarságot a nemzet egységesítése érdekében. Ez év december 5-én adódik erre a legjobb lehetőség, hogy eleget tehessünk fenti szándékunknak, ami tulajdonképpen nem más, mint egy régi adósság törlesztése, azokkal szemben, akik egy helytelen és megalázó politikai döntés értelmében, anélkül, hogy erről véleményt nyilváníthattak volna, idegen országok állampolgárai lettek.

Lelkiismeretes döntésünktől függ, hogy a kettős állampolgárság megadásával fejezzük ki hivatalosan is egymáshoz való tartozásunkat, még akkor is, ha mindez anyagi áldozatokat követel.

Nemzetünkért érzett felelősségünk és kötelességünk pártolni e kezdeményezést, mellyel elérhető lenne, hogy határon túli testvéreink biztonságosan éljenek szülőföldjükön, otthon is érezve az anyaországhoz való kötődést, szeretteikkel való állandó kapcsolattartás lehetőségét, a szabad utazást Európa országaiban, egyben azt az emberi biztonságot, amit mi már magunkénak mondhatunk, és amit szeretnénk, ha határon túli magyar testvéreink is magukénak mondhatnának.

Valláserkölcsi felelősségünk tudatában, arra kérünk minden magyar honfitársunkat, hogy igen szavazatával támogassa a nemzetegyesítést!                            

                                                                                                              Rázmány Csaba püspök
MTI hírek


http://www.hhrf.org/szabadsag/4nov-19t.htm