MAGYARORSZÁGI
UNITÁRIUS EGYHÁZ NYILATKOZATA
„A jövendő a béke emberéé”
Egyházunk történelme állandó küzdelem volt a
megmaradásért. Elődeink megtanulták, és az utókornak átadták, hogy csakis a
békés idők hozhatják meg a népek és nemzetek nyugalmát, amikor imádságos és
Istennek tetsző élettel formálhatja az ember boldog jövendőjét!
Ebben az Istentől megszentelt világban minden
teremtménynek, nemre, fajra, vallásra, életszemléletre és másságra való
tekintet nélkül, helye van, helye kell, hogy legyen.
Egyházunk tanítása a Biblia tanítása. A jövendő csak azé lehet és lesz, Isten
ígérete szerint, aki a „béke embere”, aki minden erejével azon munkálkodik,
hogy minden nézeteltérés és konfliktus, „szeretetben menjen végbe”, ahol nincs
veszélyben egyetlen pillanatra sem a legdrágább érték az emberi élet, és nincs
kitéve a pusztulásnak: ”amit népek, századok összehordtak”.
A Magyarországi Unitárius Egyház hívei és Vezetői
egyaránt tiltakoznak a háború, a diktatúra, és a terrorizmus minden fajtája
ellen, mert az, nagyban veszélyezteti az emberiség jövendőjét.
Kérünk Istentől határtalan békességet, ugyanakkor
kérjük a Föld minden vezetőjét, politikai irányítóját, hogy szívükben
türelemmel, Krisztusi szeretettel, rendezzék a világ dolgait, hogy maradjon a
Föld békés otthonunk és annak minden lakója, élvezhesse a békességet és
testvéri szeretetet!
Budapest, 2003. március 13.
A Magyarországi Unitárius Egyház Elnöksége