Kríza Ildikó

A Székely himnusz születésének háttere

 

Történelmünk egyik kevéssé ismert részéről a két háború közti időszakban működő civil szervezetek egyikéről, és annak társadalomformáló szerepéről, máig követhető hatásáról szeretnék szólni. Mind a mai napig nincsen egyetlen munka, amely tájékoztatna a 20-as, 30-as években létrejött polgári kezdeményezésekről, mozgalmakról, így a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) tevékenységéről sincs leírás, és annak éves találkozójáról A májusi nagyáldozatról sem szólnak dokumentumok. Nincs kellő ismeretünk a SZEFHE ünnepein felhangzó közénekké vált Székely himnuszról, még kevésbé annak máig ható szerepéről.

 

A SZEFHE főbb tevékenységi köre

            Az erdélyi fiatalok egy csoportja 1920-ban önsegélyező szervezetet hozott létre a szülőföldtől kényszerű távollétben. A háború borzalmait végigélt fiatalok, akik közül többen személyes élményként tapasztalták meg a nagyhatalmak politikáját, és tudták, hogy miért következett be az „összeomlás” a harctéren és otthon egyaránt, és akiket fogságból, kórházból, háborúból hazatérve szülőföldjükön üldöztek, megaláztak, menekülésre késztettek.[1] Erdélyben 1920. szeptemberétől a teológiákon kívül egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézmény sem működhetett, így azok a magyar anyanyelvű fiatalok, akik nem tudtak jól románul és diplomát akartak szerezni, külföldre kényszerültek, el kellett hagyniuk szülőföldjüket.[2] Nem rendelkezünk semmiféle összeírással, de még becsléssel sem, arra vonatkozóan, hogy hány diák vagy tanulni vágyó fiatal, ifjú értelmiségi hagyta el hazáját a Trianoni békeszerződés miatt.[3] A SZEFHE az otthontalan székely a fiatalokból verbuválódott az összetartozás-tudat és a szülőföld szeretet ápolására, a jogosnak tartott határ-revízió hangoztatásával, az igazságtalannak mondott békeszerződés ismeretében, a jövőbe vetett hit reményében. Csanády György két évtized múltán így vallott: „1920-21-ben öten[4] építettük a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét, ami akkori hontalanságunkban hazánk, szegénységünkben otthonunk, árvaságban anyánk, világból kiesettségünkben egész világunk volt.”[5] A szervezeti szabályzatukat nem ismerjük, és mivel a működési dokumentumok zöme elveszett, működésükről adott kép nem lehet teljes. A társadalmi szervezeteket 1948-ban országszerte megszüntették. A SZEFHE-vel kapcsolatos dokumentumokat a határ-revízióra vonatkozó kijelentései miatt, az irredenta eszmék terjesztése miatt szigorúan titkos anyagként kezelték, sok esetben megsemmisítették.

            A költő Csanády György[6] 1941-es visszaemlékezése szerint –mint említettem- „öt hontalan álmodta meg” azt az egyesületet, amely formálisan 1920-ban jött létre és 1939. március 26-án társult az Erdélyi Szövetséghez,[7] de 1945-ben még önálló kiadványokkal, rendezvényekkel részese volt a közéletnek. Létezésének egyik bizonyítéka, hogy 1946-ban tiltakozik a székház bezárása ellen.[8] A szervezet életrehívója Csanády György 25 éven át irányította és összefogta a sokszínű egyesület munkáját.

            A SZEFHE  bemutatkozása 1922-ben az egyesület által fenntartott Új Élet című újságban olvasható.[9] Az alapelveket Incze Antal fogalmazta meg tekintettel a nemzetiségi, közösségi és "áldozati" (pénzügyi) feladatokra. János Áron közgazdász vállalt felelősséget az anyagi lét megteremtéséért, Kolosváry-Borcsa Mihály akkor még katonaként "politikamentes nemzetvédelem" eszme kidolgozására vállalkozott,[10] Zakariás Gergely Sándor, a művelődésügy szakértője a művészet ápolásáért volt felelős. Előzménynek tartották a hivatalos keretet nem öltött, Bándy Árpád, Antal Dezső, Farkas Imre, Zakariás Árpád és János Áron által 1918/1919-es tanévben kitervelt diákszövetséget. A felsorolt személyek közül többen a két világháború közti évek közügyeiben jelentős szerepet vállaltak.

A nyilvános bemutatkozás egyik emlékezetes alkalma 1922. március 26-án volt a Budai Vigadóban (ma Corvin tér 8.), ahol védnökséget vállalt Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál. Ezt megelőzően a március 15-dikei megemlékezésen az Ébredő Magyarok Szervezetével együtt ötvenezer embert megmozgató ünnepség szervezésében vállat feladatot. A SZEFHE   tevékenysége széles körű volt, de leginkább a kulturális eseményekre vonatkozó információk maradtak fenn, amelyekről az Új Élet rovata, a "Szefhe Hírek" tanúskodik. Közvetett írások szólnak az egyesület segítő tevékenységéről, pl. az érettségi előtt álló hontalan fiatalok elszállásolását kollégiumok létesítésével oldották meg. Egy-egy ilyen lakóhely kialakítása, felavatása a szervezet keretein túlmutató esemény volt, amelyet Bethlen István, Teleki Pál személyes jelenléte is mutat.[11] 1922-től Szegeden a SZEFHE működtette a Bethlen István fiúkollégiumot, amelynek felavatását maga a miniszterelnök, Bethlen István megtisztelte. Az egyetemisták számára szálláshelyet kerestek,[12] a szülőföldről kitiltottaknak az útlevelek megszerzésében hivatalosan jártak el, tankönyvek vásárlását az ajándékozóknak adott tanácsokkal igyekeztek könnyíteni, a betegeknek orvosi felügyeletet, ellátást szerveztek, a szünidőben nyári munkát ajánlottak és más egyéb módon karolták fel az idegenbe került, családi háttér nélkül maradt fiatalokat. Ezekről a látszólag apró, de az emberek életét alapvetően meghatározó eseményekről kis hírek tanúskodnak az Új Életben.[13]

Az egyházaktól, társadalmi szervezetektől független egyesület eredményeiről adott áttekintést húsz év távlatából Csanády György A májusi nagyáldozat című könyvben. Ez a mű valójában egy rituális forgatókönyv a két évtizeddel korábban kitervelt egyesületi ceremónia lebonyolításához. A címlapon 1921-es évszám olvasható, és valóban az eredeti alkotást tette közzé kiegészítve a bevezetővel és krónikás adatokkal. A záró fejezet kronológiai rendben ad hírt a "nagyáldozatokról". A mai tudásunk szerint a SZEFHE tevékenységéről ez a kiadvány ad legsokoldalúbb tájékoztatást, amit az újságok híradásaival, visszaemlékezések felhasználásával egészítettünk ki.

            Nem kétséges, hogy a SZEFHE létrejötte az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződéssel, pontosabban a Trianoni döntéssel szorosan összefügg. Magyarországról leválasztott területeken a magyar nyelvű állami felsőoktatási intézmények megszüntetése a diákok és a tanárok között méltánytalanságot, általános mozgalmat váltott ki.[14] A revízió nyílt felvállalására vall, hogy a háborús eseményeket a békeszerződést történészek, politikusok, katonák szakmai szempontok szerint interpretálták. Bár a székely egyetemistákat és főiskolásokat tömörítő egyesültet 1921-ben jött létre, már egy éven belül 12 nagy csoportot, "nemzetséget" hozott létre, ami kibővült a délvidéki és felvidéki diákok csoportjaival. A központ Szegeden volt, nem véletlenül, hiszen a Trianoni békeszerződés értelmében megszüntetett kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanári karának, diákjainak egy része Szegedre települt. A székhelye ennek ellenére Budapesten működött a Deák tér 2. sz. alatt. Az egyesület legfelsőbb szerve a Nemzetségfők Tanácsa volt. Első ülésre 1921. április 29-én került sor. Vidéken alszervezetek tevékenykedtek, elsősorban egyetemi városokban: Debrecenben, Szegeden, Keszthelyen, Mosonmagyaróváron. Az alábbi területi szervekről vannak adatok:

1921 októberében jött létre a Szegedi SZEFHE (Incze Antal vezetésével)

            1922. februárjában alakult a Soproni SZEFHE (Mildschütz Gyula vezetésével)

            1922. májusában alakult a Debreceni SZEFHE (R. Sánta István irányításával)

            1922. szeptemberében alakult a Keszthelyi SZEFHE (Radnóti István vezetésével)

            1922. októberében alakult a Pécsi SZEFHE (Gelei Kálmán vezetésével)

            1923. áprilisában alakult meg a magyaróvári SZEFHE (vezetőjét nem ismerjük)

            Az országhatár túlsó oldaláról érkező egyetemisták és főiskolások szervezeti összefogására szintén a SZEFHE vállalkozott. Így 1922-23-ban létrejött a SZEFHE Területi Szövetsége, ami három egységet tömörített: Délvidéki EFHE, Felvidéki EFHE és a Vidéki SZEFHE. A „Szefhék Országos Szövetsége” először 1922. december 8-án ülésezett Budapesten.

            Azok a fiatalok, akik a kolozsvári egyetem megszüntetésére vonatkozó döntés ellen írásos tiltakozást nyújtottak be és aláírásukkal igazolták szembenállásukat, Romániában nem kívánatos személyek lettek. Hazatérésüket nemcsak az okmányok hiánya, hanem a kitiltás is nehezítette.[15] A szülőföldről eljött, kitiltott egyetemisták számára nemcsak összetartozás-tudatot, a hazához való hűséget jelentette az egyesületi tagság, a rendezvényeken való részvétel, hanem segítséget a mindennapi ügyek intézésében. Az egyesület vezetői sokféle programmal, személyes odafigyeléssel, részben anyagi támogatás megszervezésével álltak a sokféle problémával küszködő fiatalok mellé. A szülőföldtől való elszakadás, a családi háttér hiánya, a kapcsolatrendszer nélkülözése miatt a civil szervezet eme formája programokon túlnövő jelentőségű volt.

            A SZEFHE gazdasági, jóléti, nemzetvédelmi és kultúrpropaganda osztályának vezetője Szász Béla volt, aki 1922. áprilisában kezdte ilyen irányú tevékenységét és 1922. október 25-én nyújtotta be tervezetét a Tanácsnak. A szervezeti, gazdálkodási feltételek rendezésének egyik következményeként 1922-23-ban Baránszky László[16] megszervezte a SZEFHE gazdasági osztályát egy cipőkészítő és bőrdíszmű üzem támogatásával. A külügyi osztály irányítását 1926-tól Tamás András vezette, amire a bonyolult határátlépési előírások, tiltások miatt volt szükség. Volt segélyezési csoportjuk, amelyet a Sicula gazdasági és kereskedelmi Rt. jótékonyságával lehetett működtetni.

            A SZEFHE a rövid kezdeti időszaktól eltekintve 12 "nemzetségből" állt. A nemzetség szót tudatosan használták, de jelentése szélesebb, mint ahogyan a szakirodalom ismeri.[17] Lényegében az erdélyi székek, megyék nevéhez kapcsolódva a történeti-területi tagolódásra épült, figyelemmel mely vidékekről kerültek át nagyobb számban egyetemisták, főiskolások, útkereső fiatalok. Így volt Aranyossszéki, Barcasági, Bihari, Csíki, Háromszéki, Kolozsvári, Küküllő-menti, Olt-menti, Marosszéki, Szatmári, Szilágysági, Udvarhelyi nemzetség, amelynek megalakulási idejét, szervezőjét feljegyezte a krónikás. Eszerint a barcasági csoport alakult legelőbb, amit a SZEFHE elődeként tartottak számon, és 1918 szeptembere óta létezett Antal Dezső irányításával. 1921-ben mind a 12 nemzetség megalakította a maga önálló szervezetét, élén nemzetségfőkkel, akik együttesen alkották a Főtanácsot.

            Aranyosszék nemzetség           1921. IV. 23.              Incze Antal nemzetségfő

            Barcaság nemzetség                 1918. IX. 10 (?)          Antal Dezső nemzetségfő

            Bihar nemzetség                       1921. IV. 19.              Hargittay János nemzetségfő

            Csíki nemzetség                       1921. IV. 11.              Gegesi Kiss Péter nemzetségfő

            Enyed - Küküllő nemzetség      1921, IV. 26,              Varga Péter nemzetségfő

            Háromszék nemzetség  1921. IV. 10.              Vajna Béla nemzetségfő

            Hunyad - Olt nemzetség           1921. IV. 21.              Mózes Sándor nemzetségfő

            Kolozsvár nemzetség               1921. IV. 23.              Incze Antal nemzetségfő

            Marosszék nemzetség              1921, IV. 23.              Radó Gergely nemzetségfő

            Szatmár nemzetség                  1921. X. 2.                  Mészáros László nemzetségfő[18]

            Szilágyság nemzetség               1921. IV. 11.              Újfalvy Ernő nemzetségfő

            Udvarhely nemzetség               1921. V. 25.                Fazekas János nemzetségfő

            Az egyesület szerveződéséről, eredményeiről, a programokról és a feladatokról a „Szefhe Hírek” tájékoztattak.[19] Az értesítőt Puskás István állította össze, aki egyben a Collegium Transylvanicum ügyeit intézte, míg a technikai, művészi kivitelezés Haász Sándor érdeme volt. A SZEFHE kebelén belül működött 1923-tól az EFE, az Erdélyi Férfiak Egyesülete, illetve a Erdélyi Nők Egyesülete, 1925-től az idősebbek számára alakult az Öreg Lófők Testülete szintén nemzetségi rend szerint, ami a családok származási helyével függött össze. A SZEFHE 12 nemzetsége minden évben csak egyszer találkozott „a májusi nagyáldozaton”, aminek időpontját, helyét közzétették az újságban, személyes kapcsolaton túl így hívták a tagokat, érdeklődőket. A rangmegjelölést illetően a székelyek körében ismert fogalmakat éltették tovább függetlenül attól, hogy a tagok valaha székelyek lettek volna. Az erdélyi magyarok ebben a szervezetben mindnyájan székelyek lettek. A legrangosabb vezető volt a rabonbán, a nemzetségfők a lófők köréből kerültek ki, akik közül az öreg lófő külön megtiszteltetést érdemelt. A közszékelyek közül kiemelkedtek a góbék, öreg góbék. A társadalmi tagolódást a Csíki Székely Krónika szellemében éltették, amiről Kőváry László, Székely Károly és nyomukban Orbán Balázs szólt.[20]

            Az egyesület gazdag programjáról a SZEFHE hetenként, kéthetenként megjelenő újsága az Új Élet adott hírt. Ebből követni lehet azt az eseménysort, ami a szervezet külső mozgásterét jelentette. Elsősorban tudománynépszerűsítő előadás, politikai tájékoztatás, művészeti est, irodalmi műsor került a programba. Az Új Élet budapesti illetőségű szerkesztősége ellenére az előadások jelentős részét Szegeden tartották és az ott élő jeles közéleti személyek gondolatait lehetett meghallgatni. A néprajzkutatóknak nem lehet közömbös, hogy a székely népballadákról Juhász Gyula költő egész estét betöltő előadást tartott, amit rövidítve az Új Élet közölt. Horger Antal a csángó és székely dialektusokról beszélt, Györffy István az alföldi településekről adott áttekintést. Az írók között jelentős számban voltak erdélyi (partiumi) származásúak: Áprily Lajos, Erdélyi József, Kós Károly, Nyírő József,  Remenyik Sándor, Szabó Dezső, Tompa László és maga a szerkesztő Csanády György, aki rendszeres verses rovattal szerepelt, de a kevéssé ismert prózai művei is itt jelentek meg.

            1921. augusztusa és októbere között a SZEFHE több tagja, a Mikó zászlóalj keretében részt vett a nyugat magyarországi „felkelés”-ben. A Mikó zászlóalj 800 fős volt, és katonai szolgálatra vállalkozott, célja Magyarország integritásának megvédése volt. 1921. augusztus 23-án alakult meg Kolosváry-Borcsa Mihály és Incze Antal vezetésével a SZEFHE szervezeteként. Arról is szól a híradás, hogy 1921. szeptemberében Éder Gyula, a zászlóalj katonája Budaörsön megsebesült, de a Mikes zászlóalj szerepléséről ezen esemény után nincs hír, csak "katona-politikától mentes" tevékenységet említenek a források.

A rendelkezésre álló adatok szerint a kulturális rendezvények álltak az előtérben. Az irodalmi, művelődéstörténeti esteken szerepet kapott a néptánc. Megalakult a Csűrdöngölő táncegyüttes, akik 1925 után gyakori szereplői a SZEFHE programoknak.[21] A csűrdöngölő csoport vezetője 1934 januárjától Móricz László és Dabóczy Mihály marosszéki nemzetségből valók voltak. Az irodalmi estek gyakoriságáról nincs képünk. Előfordult, hogy hetente több találkozót szerveztek, máskor hónapok múlnak el híradás nélkül.

Csanády György 1928-tól rádiós műsorok szerkesztője lett, először az erdélyi estek sorozattal tűnt fel 1932-ben. A rádió 70 évvel ezelőtti szerepét ma nehéz megérteni. Akkor társadalmi esemény volt a rádió műsora, és egy-egy összeállítás széles körökhöz eljutott, visszhangja jelentős volt. E programok hatására a SZEFHE iránti érdeklődés is megnőtt. 1925-ben a Liszt Ferenc téren létrehozták a Székely Kultúrházat, amelyet később Székely háznak hívtak és elsősorban a népi díszítőművészet tárgyait mutatták be.[22] Az ott készített hímzések és faragványok az együttes munka során a baráti kapcsolatok alakulásában játszottak szerepet. A Székely ház helyet adott az irodalmi rendezvényeknek, amelyre korábban a Szentkirály utcai Tanítók Házának nagytermét vették igénybe.

1923-tól jelentek meg a SZEFHE könyvek. Kezdetben a könyvkiadás nagy anyagi terhet jelentett, a szerzők és barátaik adták össze a nyomdai költségeket. Később - társulva a Révai Kiadóval - mind több kötetet adtak ki. Két jelentős sorozattal lépett az olvasók elé, amely közül az egyik a magyar, a másik a világirodalom alkotásait vitték az olvasni vágyók elé.[23] Az eltelt két évtized alatt a SZEFHE tagok száma, a rokonszenvezők, barátok köre megnőtt, jelentősége kiteljesedett, amit a második bécsi döntést követően lehetett tapasztalni.

           

A májusi nagyáldozat

            Az "áldozat" a Székely Krónika szerint "a nagyobb dolgokról szóló tanácskozás" alkalma volt.[24]  A májusi nagyáldozat ebben a szellemben a SZEFHE tagok évenkénti nevezetes eseménye volt, egy rituális keretbe öntött ünnep, ahol a szervezet működéséről számot adtak, szóltak az oktatással, művészetekkel, pénzügyekkel, külföldi kapcsolatokkal foglalkozó részlegek eredményeiről.[25] A találkozáshoz egy szép, emlékezésre méltó színpadszerű rendet, saját szóhasználatukban "misztériumjátékot" alkotott Csanády György, amelynek szöveghű megvalósítására sohasem került sor. A ceremóniát kiegészítő zenét Mihalik Kálmán szerezte.[26]  Az évenkénti beszámolást maguk nyelvén számadásnak nevezték. A rítushoz hozzátartozott a hun-magyar-székely rokonság eszméjének hirdetése, a Hadúr előtti tisztelgés, a Nap, a Tűz, a (szülő)Föld előtti tiszteletadás.[27] Ennek jegyében zajlott a „lustrum”, vagyis az elnök által összegyűjtött adatok felsorolása, amit „fegyvergyakorlat”-nak, más néven „a lélek próbájá”-nak is mondtak, hiszen a sikertelenségeket éppen úgy elmondták, mint az eredményeket, mind-mind "a lélek megerősítésére." A rendezvényeken húsz éven át elsősorban a SZEFHE tagok vettek részt, vagyis elvileg zártkörűek voltak.[28] A második bécsi döntés után, amikor Felvidék után Erdély egyes részeit Magyarországhoz csatolták, minden érdeklődő számára nyilvánossá lettek a találkozók és a szerző az 1921-ben leírt forgatókönyvet maga adta ki eredeti formában.

            A találkozók ünnepélyességét emelte a látványosság és a gondosan kitervelt, szakralizációt képviselő szimbólumrendszer. Volt saját zászlójuk, ruhájuk, matrikulumuk stb. A zászló fehér abaposztóból készült, amire kékkel és arannyal írták az egyesület nevét, címerét.[29] Az alapító 12 nemzetség szalagát a zászlórúdra kötötték. A címerük, jelvényük: kék mezőben véres kard, amelynek bagoly a markolata; jobb válla felett hold, bal fölött nap. Ezt Kákai Szabó György tervezte. A megjelenteken székely ruha vagy legalább ahhoz tartozó jelkép (szalag, bot) volt. A matrikulumból olvasta fel az elnök a fontosabb eseményeket megemlékezve az eltávozottakról, köszöntve az újszülötteket, bejelentve a közösséget érintő eseményeket.  Pl.: "1941. IV. 3. Ezen a napon halt meg széki gróf Teleki Pál az EFE örökös elnöke a SZEFHE rabonbánja, a székelység és magyarság vezetője és tanítója, az erdélyi részek és Székelyföld felszabadítója az Úrnak tudhatatlan de mindentudó akaratából, hogy életének példája és életének áldozata népünk s hazánk megmaradásának váltsága legyen."[30]

Az eredeti elképzelés szerint bonyolult rituális ünneplés volt a májusi nagyáldozat, amelyet naplementekor a tizenkét nemzetségbeli "széktartók", "pohárnokok", "kincstartók" a főceremóniás vezetésével bonyolítanak. A bevonulás, helyfoglalás után hangzott fel a bevezető ének, majd a székelyek régi történetét Attilára emlékezve elevenítették fel. Ezt követte "a székelyek új-története", a tizenkét nemzetség aktuális eredményeinek felsorolása. Mindenegyes nemzetség fogadalmat tett és esküvel erősítette meg a szülőföldhöz kötődést.[31] A beszámolókat újabb énekek követték. A visszaemlékezés, a találkozás, a hazához való hűség megvallása látványos formát öltött, és így érthető, hogy a májusi nagyáldozatra készülés minden év legfontosabb eseménye lett a sok apró, aktuális tevékenység mellett.

A rítusnak határozott célja volt az „ősi” magyarságtudat ápolása. Ezt szolgálta a Székely himnusz is, amelynek szövege a hun-magyar mondára utal, Csaba királyhoz, a visszatérő hőshöz fordul a nép felemelkedése érdekében. A nehéz sors, a bajokkal terhes jelen és a jobb jövőért szóló fohász későbbi időben a SZEFHE-től független körökben informálisan az ősi magyarságtudat, Erdélyhez tartozás jelképe lett.

Csanády György két évtizedre visszatekintve 22 találkozót tartott számon. Volt amikor egy évben több városban is volt „nagyáldozat”, de nem minden évben került megrendezésre, részint a rossz időjárást, részint a történelmi események okozta gondok miatt.[32]

Rendezvények rendje:

            1.         1922. V. 20.    Aquincum                    elnök    Csanády György

            2.         1923. V. 10,    Szeged                        „          Gidófalvy Pál

            3.         1923. V. 25.    Pécs                            „          Asztalos Miklós

            4.         1923. VI. 3.     Zugliget                        „          Szász Béla

            5.         1924. V. 24.    Zugliget                        „          Gombás Tibor

            6.         1925. V. 17.    Debrecen                     „          Jankó András

            7.         1925. V. 17     Zugliget                        „          Radnóti István

            8.         1926. V. 13.    Szeged                        „          Gálffy Imre

            9.         1926. V. 16.    Zugliget                        „          Dániel Áron

            10.       1927. V. 26.    Zugliget                        „          Nagy Béla

            11.       1928. V. 17     Zugliget                        „          Balázs Dániel

            12.       1929. VI. 1.     Zugliget                        „          Csintalan József

            13.       1930. V. 31.    Zugliget                        „          Vernes Gyula (!)

            14.       1931. VI. 6.     Zugliget                        „          vitéz Balázs Dániel

            15.       1932. VI. 4.     Zugliget                        „          Mester Miklós

            16.       1933. VI. 3.     Zugliget                        „          Végh György

            17.       1934. V. 6.      Uránia Színház „          Móricz László

            18.       1935. VI. 20.   Horány            „          Antal István

                        1936-ban elmaradt a rossz idő miatt

            19.       1937. VI. 5.     Zugliget                        „          Szabó Dénes

            20.       1938. VI. 18.   Zugliget                        „          Szabó Dénes

                        1939-ben elmaradt a történelmi idők zavarai miatt (elnök Holló Ferenc)

            21.       1940. VI. 1.     Zugliget                        „          Bíró István

            22.       1941. V. 22.    Zugliget                       „          Csanády György

            A májusi nagyáldozat egy fiktív ősi székely egység létezéséből indult ki feltételezve azt a történelmet, amelyről egyes folklór adatok és a Székely Krónika szólt. Az összetartozás-tudat ebben a hitben rejlett, ehhez alakították rítusaikat. A tisztelet a Hadúrnak szólt és a székelységben akkor még ismert társadalmi rendet elevenítette fel. A „Nemes Székely Nemzetnek Constitutiója"[33] száz év alatt nem merült feledésbe, és tudták, hogy ők onnan jöttek, "hol hajdan hős Attila tanyázott s ítéletszót mondtak tisztes rabonbánok".[34] Legenda övezte a Székely Krónikát, ahol a lófőket, a székelység vezetőit megbecsülték és a rabonbán szava szent volt.[35]

            A rendezvény színhelye az eredeti elképzelések szerint csak a szabad ég alatt történhetett, erdőben, hegyoldalon, amely alkalmas a csoportok elhelyezésére, a tűzgyújtásra. a tervezett látvány kivitelezéséhez.[36] A tűzgyújtás lényeges eleme volt a szabadtéri találkozásoknak. Csanády azt írta: "A tűz a rítusnak és a kellemes együttlétnek fontos része." A felsorolt listából azonban kiderül, hogy nem volt erre mindig alkalom, lehetőség, és a könyvben megfogalmazott ritualizált találkozó minden alakalommal másképp alakult. A külsőség, a rituális mozgás, a zászló behozatal látványossága, hasonlított más országos vagy egyházi ünnepséghez.

A kimondott, a megfogalmazott cél az erdélyi magyarság összetartozás tudatának ébrentartása, megerősítése volt. Ezért ismételték el minden évben a hun-magyar eredetmondát a székelység ősiségét bizonyítva, és ezért tekintették át név szerint az eltávozottak és újszülöttek sorát, az adott év nevezetességeit. Nincs egyetlen hiteles beszámoló az ünnepről, nem tudjuk, hogyan zajlott le valóban a nagyáldozat, de a tervezett misztériumjáték és a megvalósulásról szóló rövid beszámolók közti különbség érezteti az eltérést.

               

A Székely himnusz

Az országszerte ismert, különböző rendezvényen felhangzó, hivatalosan el nem fogadott közének, a Székely himnusz immár 80 éves, de a szakirodalom eddig mellőzte.[37] Az eltelt három generációnyi időben a Székely himnusz a folklór alkotások módjára terjedt. Maga a szerző is tudta, hogy a nagyáldozat szövegéből egy-két rigmus és ének nyilvánosságra került, és 1940-ben  hozzájárult a terjesztéshez. A női karra írt ének ekkor már rendelkezett zongora kísérettel, többszólamú férfi karra írt változattal. Az 1940és 1944 között több kiadást megért közlésekben mindig Székely himnusznak nevezi a szerző annak ellenére, hogy A májusi nagyáldozatban eredetileg Kantáté címet viselte és így írta le 1941-ben is, de már 1922-ben sz Új Élet-ben Himnusznak nevezte a szerző.

Gyűjtési tapasztalatból, felmérések alapján mondhatom, hogy a társadalom egy csoportja egyáltalán nem tud semmiféle Székely himnuszról, más része tudatosan elhatárolódik tőle, mondván, Himnusz csak egy lehet, amit Kölcsey versére Erkel Ferenc írt. Az elhatárolódók érvelési között szerepel, hogy Csanády György verse, Mihalik Kálmán zenéje sem poétikai sem zenei szempontból nem méltó a figyelemre. Ezen túl az elhatárolódást személyes élmények tovább motiválják. Így például "Jellemző, hogy a szóban forgó dal nem a Székelyföldön született, hanem Budapesten. Mind a szövegírója, (...) mind a zeneszerzője (...) olyan magyar volt, aki az impériumváltozás után nem vállalta az új sorsot, hanem áttelepült az anyaországba.... A Ki tudja merre... kezdetű ének a nemzetrész Trianon utáni tehetetlenségtudatát fejezi ki, azt a szorongató érzést, hogy rajtuk már csak Csaba király és Isten segíthet."[38] Az elítélők sorába tartozók szerint képzavar a porladozó szikla, népek zajától zajló tenger felidézése, ismét mások zenei fogyatékosságra hivatkozva énekelhetetlennek tartják és elhatárolódnak Csanády-Mihalik szerzeményétől.[39] A társadalom harmadik része a csiksomlyói búcsúéneket tartja székely himnusznak, amelyet Bartók Béla Este a székelyeknél című szerzeményére énekelnek.[40] Ezen kívül van egy igen jelentős társadalmi réteg, amelyik közösségi összejöveteleken, politikai indíttatású rendezvényeken, vagy éppen családi események alkalmával szívesen énekli a Székely himnuszt. Az sem lehet közömbös, hogy Erdélyben négy év kivételével mindig tiltották előadását, sőt büntették azt, aki énekelte. Amikor 1941-44 között az iskolákban kötelezővé tették a cseppet sem egyszerű ének megtanulását, csak ártott a népszerűségnek.   Magyarországon a két háború közti időszakban a társadalom szűk rétege ismerte a Székely himnuszt. Visszaemlékezések tanúskodnak arról, hogy a cserkész találkozókon énekelték azok is, akik nem voltak tagjai a SZEFHE-nek. Hasonlóképpen énekelték más Erdélyi Szövetséghez közel állók. A Székely himnusz két háború közti terjedését a cserkészeten túl az erdélyi származású értelmiségiek segítették Ismerték és énekelték nevezetes ünnepeken, úgy, ahogyan az a himnuszt megilleti. Így például egyik Dunántúlon élő erdélyi származású családi visszaemlékezése szerint Szilveszterkor rendszeresen elénekelték a Székely himnuszt.

Erdélyben tiltott irredenta ének volt. Visszaemlékezések tanúsítják, hogy csak titokban szűk körben énekelték az ellenállás kifejezéseként. Csak azok tudták, akik körében a revízió iránti igény is élt. Vallomás szól arról, hogy a Kalot (Katolikus Legényegylet) eucharisztikus konferenciáról hazamenő tagjai tudatosan terjesztették Erdélyben. 1940 után, a bécsi döntést követő néhány évben az észak-erdélyi iskolákban ugyan több helyen kötelezővé tették az iskolai éneklést, és élnek még azok a hajdani tanulók, akik a nehéz dallamot hamisan énekelték, mások előtt nevetségessé válva. Emiatt kialakult negatív érzés évtizedek múltán sem tűnt el.

 1946 után mindkét országban a tiltott énekek listájára került más irredenta dallal együtt, és csak illegális úton terjedhetett. Népszerűségét az amerikás magyarok segítették. A rossz minőségű hazai másolási lehetőségek mellett tetszetős kivitelű szórólapokon jelent meg dallammal együtt a Székely himnusz többnyire Magyarország területének 1914 előtti kontúrjával. Énekes könyvekben nem kapott helyet a rendszer változtatás előtt. Utána is csupán egy népszerű dalokat tartalmazó 1992-ben keletkezett kiadvány közölte.[41]

            A Székely himnusz születésének körülményeit, előadási alkalmait, társadalmi fogadtatását és az ettől elválaszthatatlan társadalmi hátterét a SZEFHE működésének ismerete nélkül nem lehet kellőképpen bemutatni, a Trianon utáni magyar történelem érzelmi  megítélésével függ össze.[42] A 45 éven át élt történelemszemlélet átalakulásának egyik jele, hogy megnőtt a magyar sorskérdések között a Trianonui békeszerződés iránti érdeklődés. A kérdés aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a témával foglalkozó szakkönyvek száma hirtelen megugrott, továbbá a Trianon Szövetség tevékenységét folyamatos figyelem kíséri, kiadványai népszerűek.[43] A történelemismeretnek csak egy kicsiny részlete, amihez annakidején a SZEFHE mint civil szerveződés, és a rendezvénye, a májusi nagyáldozat kapcsolódik. A történelem-teremtő, történelem ápoló, közösség-összetartó szervezetek közé tarozott a SZEFE, amiről ma alig lehet valamit tudni noha a misztikus időkből eredeztetett székelység, a hun-magyar rokonság tudata, Attila örökségének eszménye a szervezettől függetlenül máig él a hivatalos történelem tanítás ellenére.[44] A Székely himnusz ebben az összefüggésben kapott teret, a messzi múltat idézve a 19. századi eszméket éltetve egy újabb megfogalmazásban. Ezért lehetett a társadalom egyes rétegében a nemzettudat kifejezője.

            Csanády György hiteles tájékoztatása szerint az 1921-ben keletkezett verset a májusi nagyáldozatban még kantáténak nevezte és lány karra komponálta a zenét Mihalik Kálmán.[45] Első előadása 1922. május 22-én volt Budapesten, Aquincumban a májusi ünnepségen, ahol a zeneszerző is megjelent. Röviddel ezután, még ugyanezen év őszén már Himnusznak mondta a szerző az Új Élet hasábjain Mihalik Kálmán halálhíre kapcsán, a temetésről szóló beszámolóban. A névtelen szerkesztőségi cikk részletesen szól a zeneszerzőről, a temetésről, a résztvevőkről és itt közli először a Székely himnusz teljes szövegét: „Amíg koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerezte székely Himnusz (!) eléneklésével búcsúztatták, hogy az kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is.[46] Hangsúlyozta a szerző, hogy az egész gyülekezet énekelt. Mivel a szerkesztő Csanády György volt, valószínű ő írta barátjáról a nekrológot és ő adta közre a Székely himnusz szövegét, és ő nevezte himnusznak és nem kantáténak azt a verset, amint később A májusi nagyáldozat sajtó alá rendezésekor 1941-ben az eredeti kézirathoz ragaszkodva áll. Megjegyzendő, hogy az 1922-es kiadás egy két helyen eltér a későbbi közlésektől.[47]

A Székely himnusz tehát 1921-ben keletkezett, első megjelenése és himnusznak nevezése 80 évvel ezelőttről 1922-től datálható. Ez a szerző szóhasználata, tudatos vállalása, szemben azzal, amit eredetileg tervezett. Az 1941-ben közzétett szövegkönyv egy ceremóniára vonatkozó elképzelést mutat be, azt, ami sohasem valósult meg. Csanády György három verseskötetet adott ki, és egyikébe sem vette fel ezt a nagyáldozat verseit, de a Himnusz népszerűségéről, ismertségéről tudomása volt. Módja lett volna a szövegen változtatni. A kéziraton később is csak apróságokat módosított. Megőrizte a pesszimista hangvételt, amit a természetes fájdalomnak tartott az elveszett szülőföld miatt keserűségben gyökerezően. 1921-ben így állította a jövő elé a megmaradásba vetett hitet. Tudatos költői alkotás ez, hiszen lehetősége lett volna átírni, és 20 év alatt költészete is sokat fejlődött, de Csanády György hű megmaradt az első szövegváltozathoz. Az apró különbségek között érdemes felfigyelni arra, hogy a hetedik sort háromféleképp írta: a „Fejünk a hullám százszor elborítja”, vagy „Fejünk az ár ezerszer elborítja”, vagy „Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja”. Viszont sohasem írta le „Ne hagyd elveszni Erdélyt” kifejezést. Ez elsősorban az amerikai magyarok körében terjedt el a 70-es években. Tény, hogy ma általában így énekelik Magyarországon is. Időközben változott a dallam is. A második sor leegyszerűsödött, első fele megismétli az első sort.

A folklórszerű variálódás az utóbbi 30 évben indult el, új változatok jöttek létre, kiegészítések születtek, miközben ellentmondásos vélekedés vette körül. A folklorizálódás során alapvetően nem változott a szöveg, de érdemes megfigyelni a módosításokat.

            Csanády szerzeménye                                     Folklór változat

 

Ki tudja merre, merre visz a végzet:

Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Segítsd még egyszer győzelemre néped,           Vezesd még egyszer....

Csaba király a csillagösvényen.                        Csaba királyfi a

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcától zajló tengeren,             Népek harcának zajló tengerén

Fejünk a hullám százszor elborítja,                   Fejünk az ár, jaj, ezerszer elborítja

Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem! Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

 

Alapvető lényeges különbség a záró sorban van: A folklór változatokban így éneklik: Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Csanády által gondozott három kiadás egyikében sem található ez. Tőle idegen az „elveszni” kifejezés, hiszen a megmaradás érdekében emelt szót.[48] Az amerikai Magyar Folklór Liga kiadásában The Székely National Anthem: Dear Lord, Don’t Let Us Lose Transylvania címmel jelent meg, hangsúlyozva az Erdély elvesztésére vonatkozó gondolatot.

            A folklorizálódásnak egy másik folyamata a verstagolásban érhető tetten. Az eredeti vers nyolcsoros, felező tízes ritmusú, de a népdalok mintájára két négysoros versként jelent meg, ráadásul a második rész refrén funkciót kapott. Az eredeti kotta ismétlést írt elő, de a folklorizálódás során a kiegészítésekhez fűzött refrénben ez a rész kiemelt szerephez jutott.

            A második versszakot én 1976-ban hallottam először, valószínű a 70-es évektől kezdett népszerűvé válni. Szerzőjét és a keletkezés idejét nem ismerem. Személyes élményből tudom, hogy a pittsburghi magyarok 1979/80-as években Csanády Györgynek tulajdonították a második versszakot és az alábbi formában énekelték, meggyőződve, hogy az is az eredetihez tartozik:

                        Ameddig élünk, magyar ajkú népek

                        Megtörni lelkünk nem lehet soha

                        Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján

                        Legyen sorsunk jó vagy mostoha

                        Keserves múltunk - évezredes balsors,

                        Tatár s török dúlt, labanc rabigált

                        Jussunk e honban magyar- székelyföldön

                        Szabad hazában élni boldogan.

A folklorizálódásnak újabb bizonysága, hogy másik két versszak is született.

                        Ki tudja innen merre visz a végzet

                        Országhatáron, óceánon át.

                        Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,

                        Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

                        Édes Szűz Anyánk, könyörögve kérünk,

                        Mentsd meg e népet, vérző nemzetet

                        Jussunk e honban magyar Székely földön

                        Szabad hazában éljünk boldogan.

 

                        Már másfél ezer év óta Csaba népe

                        Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

                        Külső ellenség jaj, de gyakran tépte,

                        Nem értett egyet otthon sem soha.

                        Hős szabadságát elveszté Segesvár

                        Mádéfalvára fájón kell tekints

                        Földed dús kincsét népek élik, dúlják,

                        Fiaidnak sokszor még kenyérre sincs.

           

            Van a Székely himnusznak un. „rövid” és „hosszú” változata. A hosszú változatban a Székely himnusz minden negyedik sora után a „Maroknyi székely...” kezdetű sorok refrénként hangzanak fel. Így valójában 12 négysoros versszakot adnak elő a lényegében alig módosított Mihalik-féle dallamra.

            Magyarországon, Romániában a szocializmus idején tiltották előadását, és mint hajdan a szabadságharc utáni megtorlások idején büntették a Kossuth nóták fütyüléséért, ezért is büntetés járt. 1945 után a Székely himnusz éneklése súlyos retorziókat vonhatott maga után. Később a rendszerrel való szembenállás kifejezéseként énekelték a diákok, ha Erdélybe indultak kirándulni. Magyarságtudatukat akarták hangsúlyozni az Erdélyben sosemjárt öregdiákok, amikor évfolyam-találkozókon borozás közben elénekelték. A tiltás nyomán a rendszerváltozás előtti években a magyarság összetartozás tudatának kifejezőjévé lett. 1989-ben Nagy Imre temetésén a Himnusz, Boldogasszony anyánk és Szózat után a Székely himnuszt énekelte a tömeg. 1990 decemberében a romániai események figyelői a Hősök terén énekkarral, hangszeres kísérettel tömegesen kiáltották: „Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.” Politikai kiállást fogalmaztak meg a Székely himnusz eléneklésével, és érdektelenné vált, ki a szerzője, milyen céllal íródott annakidején.

            Folkloristaként meg kell jegyeznem, hogy a számos példa van a szerzői alkotások variálódására. Petőfi Alku című versének közel száz népdal variánsát jegyzeték fel. Lévay József Aradi nap című költeményét sokáig csak szájhagyomány őrizte meg az Aradi vértanúk sorsát megannyi változatban. Csanády György verse is évtizedek óta közszájon forgó mű, amit bírálnak, kiegészítenek, átalakítanak, akár tudják ki a szerző, akár nem Dolgozatom lezárása után hallottam a rádióban, hogyan kell a pesszimista hangavételű Csanády verset „kijavítani”. Ez azonban sem poétikai sem folklorisztikai szempontból nem  minősíthető.

 

Irodalom

 

 

Balássy Ferenc: A rabonbánok áldozatai, s a székely nemzeti gyűlései. (Új Magyar Múzeum 1854.)  in: Bencsik Gábor (szerk.) Csíki Székely Krónika. Bp. 2000. 134-171.

Beke György: Székely Ház. Budapesten. in: Honismeret 2001/3. 64-68.

Bencsik Gábor (Szerk.) Csíki Székely Krónika. Szabó Károly, Balássy Ferenc, Ipolyi Arnold,

            Szádeczky Lajos és Szőcs István tanulmányaival. Budapest, Magyar Ház, 2ooo.

Bisztray Gyula: Az újarcú poéták. Magyar Szemle 1930. 3.

Bosnyák Sándor 1100 monda. Bp. NKI. 2001.

Csanády András - Csanády Katalin: Székely himnusz. in: 168 óra. 1990. május 1. II, évf. 17.

Csanády György: A májusi nagyáldozat ceremóniája. Anno 1921. Szefhe kiadása Bp. 1941.

Csanády György - Mihalik Kálmán Székely himnusz. (1921-ben írta szövegét Csanády          György, zenéjét Mihalik Kálmán) Bp. Rózsavölgyi 1940.

Csergő Bálint: Az igazi székely himnusz. Romániai Magyar Szó. 1991. május 14.

Dümmerth Dezső: A nemzethalál víziója és Trianon. in: Trianon Kalendárium Bp. Trianon társaság. 1998. 9-18.

Forrai Tibor: A székely himnuszról. Romániai Magyar Szó. 1991. márc. 16-17.

Gábor Dénes: Gondolatok a Székely Himnuszról. Székelyudvarhely. 1998.

Gábor Dénes: Mítosz és valóság. Kolozsvár 2000.

Gellért Géza: Ki tudja merre, merre visz a végzet. Székelyudvarhely 1995.

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1942. 559

Kőváry László: Erdély régiségei. Kolozsvár

Kónya Ádám: Az igazi székely himnusz forrásvidéke. Romániai Magyar Szó. Bukarest 1994. 09.11-12.

Kőváry László: Erdély régiségei. Pest, 1854.

Kríza Kálmán: Ha dalolni támad kedvem. Bp. 1992.  RealEx kiadó

László Ferenc: Melyik az igazi székely himnusz? In: Új Ember magazin. http://Magazin.ujember.katolikus.hu. 0001/18html  2002. május 23.

Mikes Imre: Nagymagyarországtól Nagyromániáig. (Brassó 1931.) Sepsiszentgyörgy. Kaláka könyvek. 1996.

M.. Pásztor József: Csanády György. in: Új Magyar Irodalmi Lexikon. (főszerk. Péter László) Bp. 2000. 373.

Nemeskürty István: Édes Erdély. Erdélyi krónika, 1916-1967. Dokumentumjáték.  Bp. Szabad tér kiadó 1988.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I-VI. Pest, 1868-1873.

Raffay Ernő: Erdély 1918-1919-ben. Tanulmányok. Bp. Magvető 1987.

Raffay Ernő: Magyar tragédia. Trianon 75 éve. Bp. Püski K. 1995.

Ránki György (főszerk.): Magyarország története. VIII. Bp. 1989.

Romsics Ignác - Bertényi  Iván (szerk.): Trianon és a magyar politikai gondolkodás. 1920-1953. Bp. Osiris, 1998.

Szabó Károly: Az 1533. székely krónika hitelességének védelme. (Új Magyar Múzem 1854.) in: Bencsik Gábor i.m.  64-133.

Szegedy Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz... Bp. 1996.

Székely Károly: A Nemes Székely Nemzetnek Constitutioja. Pest, 1848.

Unger Mátyás: A történeti tudat alakulása a középiskolai törtélemkönyveinkben a századfordulótól a felszabadulásig. Bp. Tankönyvkiadó. (2. kiad) 1979.

Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Bp. Osiris. 2001.

 

 


[1]  Raffay Ernő 1995. Ránki György. 1989.

[2] Mikes Imre 1996. 267.

[3] A népszámlálási adatokból utólag levont következtetések 200 000 bevándorlót említenek, mert ennyivel gyarapodott egy évtized alatt a Trianon utáni országrész felnőtt lakossága a háborús veszteségek ellenére.

[4] Csanády György, Incze Antal, János Áron, Kolosváry-Borcsa Mihály, Zakariás Gergely Sándor.

[5] Csanády György Bp. 1941. 4.

[6] (göcsi) Csanády György 1895. február 23-án született Székelyudvarhelyen és 1952. május 3-án halt meg Budapesten. 1916-18 között az orosz hadműveletekkel eljutott Odesszáig, 1918-ban Piávé mellett megsebesült, onnan tért vissza. 1928-tól a rádió rendezője. Versei számos napilapban, folyóiratban megjelentek, önálló kötetei: Az évek (versek) 1911-21. hn. 1922., Versek.  Bp. 1922., Álmok. Bp. 1926., Ének. 1929-30. Kecskemét 1934. Alapító szerkesztője az Új Élet és a Híd c. folyóiratoknak. Jelentős tanulmánya Az erdélyi próza Magyarországon a Híd című folyóirat első évfolyamában 1927-ben jelent meg. 1932-től a Rádió Irodalmi osztályának főszerkesztője lett. 1946-ban elbocsátották, politikai nézeteiért meghurcolták.

[7] Az Erdélyi Szövetség 1939-ben 54 különböző egyesületet tömörített. Ezek közé lépett a SZEFHE, de a csatlakozással önállóságát nem adta fel.

[8] Rajk László belügyminiszter utasítására 1946. június 14-én azonnali hatállyal bezárták a Liszt Ferenc téri Székely házat.

[9] A tájékoztató írást a sajátos hangvétele miatt kell figyelemre méltatni: „Legyen a tiétek minden áldás riadó ősök, kik dobbanó egészségtek megfáradt erejét Hadúr elé vittétek Áldozatra. Harcba, becsületben előjáró nemzetségfők elől botokkal, okos Táltosaitok áldozó hitükkel vezettek, kormányoztak, indítottak ezer évnek elébe....A munka vége messzi, de közel sok a tennivaló , s azért a földért a verejték se kár. Hát hulljon a verejték, hulljon a vér is, minden cseppjében egy új mag kél ki, minden új mag az erdőt sokasítja. Incze Antal: Szefhe című írása az Új Élet 1922. május 21- számában jelent meg az előző napi ünnep, a nagyáldozat élményével.

[10] Kolosváry-Borcsa Mihály 1896-ban született Kolozsváron, a katonai pályáját a Trianoni békeszerződés után feladta, és a két háború közti időszakban elismert sajtópolitikus lett. Az Imrédy kormányban vállalt sajtóigazgatói munkája miatt 1946. dec. 6-án a Népbíróság halálra ítélte, kivégezte.

[11] Bethlen István és Teleki Pál a SZEFHE rabonbánja volt, vagyis legfőbb tanácsosként, vezetőként tisztelték. Bethlen István iránti megbecsülést jól mutatja Szegedy Maszák Aladár személyes hangú visszaemlékezése, aki szerint a békekoncepciót illetően ő volt „Magyarország leghatalmasabb embere” (Szegedy Maszák 1996. II. 150.

[12] Szegeden nyílt meg a Bocskai Kollégium 1928-ban, amelyet állami segítséggel létesítettek a menekült fiatalok részére.

[13] A rendelkezésemre álló adatok szerint a szervezet független volt a felekezeti különbségektől. Bármilyen vallású csatlakozhatott. Társadalmi tagolódástól is elhatárolódott, és a megnevezés ellenére nem csak diákok, hanem idősebbek is tagok lehettek, a nem értelmiségi területen dolgozókról érdemeik kapcsán egy-egy rendezvényről szóló tájékoztatás ad hírt.

[14] Dümmerth Dezső 1998. 11., A román irredentizmusról, a gyulafehérvári határozatról a trianoni események visszhangjáról  l. Mikes Imre 1931. A rendszerváltás előtt megszaporodtak a hivatalos történelemírással szembenálló vélekedések, amelyek tényekre alapozva más látásmódot hirdettek. v.ö. Függelék Nemeskürty  István Édes Erdély című dokumentumjáték című művéhez. (Nemeskürty István 1988. 107.)

[15] Személyes érintettségből tudom, hogy édesapámat Kríza Kálmánt más háromszáz diákkal tanárral együtt utasították ki Erdélyből, és öt éven át nem volt módja özvegy édesanyját meglátogatni, testvére temetésére hazatérni.

[16] Baránszky Jób László (1897-1987), későbbi irodalom-esztéta ifjúkori szegedi kötődésének egyik bizonyítéka.

[17] A SZEFHE racionális szervezeti felépítettségével párhuzamosan egy irreális történeti múltat hangoztatott. Ennek szellemében a csoportok „nemzetségekbe” tömörültek, a székely rendtartástól függetlenül adták a címeket: lófő, öreg lófő, góbé, gyalog székely elnevezéssel. A hazatérést a mitikus történeti mondahős személyével hozták kapcsolatba és Csaba királyfi csodáiban bízva hirdették a visszatérésbe vetett hitet.

[18] A partiumi egységek viszonylag később szerveződtek egységgé. A szatmári csoport Bihartól vált külön.

[19] Egyetlen közkönyvtár sem rendelkezik az Új Élet teljes állományával, így a hírek is esetlegesen maradtak fenn.

[20] Kőváry László 1854., Szabó Károly 1854, Orbán Balázs 1868. A sokat vitatott Csíki Székely Krónika latin szövegét és 1796-os Aranka György által készített magyar fordítást a tárgykörhöz tartozó tanulmányokkal együtt Bencsik Gábor tette közzé. (Bencsik Gábor 2000.) Történeti Etimológiai Szótár a székely tisztségviselők nevével kapcsolatban a Székely Krónikát nem említi. A krónikás mondahagyományt a Székely Krónika kiegészítette és ennek széles körben elterjedt változatait a 19. századi folklór gyűjtések tanúsítják, miközben egyre nyilvánvalóbb a hivatalos a történetírással való szembenállás.

[21] Az erdélyi néptánc iránti érdeklődés megelőzte a hazai Gyöngyösbokréta mozgalmat, de a 30-as években az országos rendezvényeken együtt szerepelnek.

[22] A Liszt Ferenc tér 4. sz. alatt működő Székely Ház 1946-ig a SZEFHE tulajdonában volt, amikor Rajk László belügyminiszter utasítására  bezárták. v.ö. Beke György in: Honismeret 2001. I. 66.

[23] A SZEFHE könyvek között sok klasszikus mű újra kiadására került sor, de a háború alatt német- és orosz ellenes, radikális szellemű regények, versek, hadi tudósítások is  megjelentek, ami miatt mindkét sorozat a tiltott könyvek listájára került.

[24] Balássy 1854. in: Bencsik Gábor 2000. 134.

[25] A program lebonyolításáról tájékoztató olvasható az Új Élet 1922 május 22-i számában.

[26]  Mihalik Kálmán 1896-ban Oravecbányán született, orvosi pályára készült, de elsősorban zongoratanári, újságírói munkát végzett. Fiatalon 26 évesen 1922. szeptember 6-án halt meg Szegeden. Életéről, tevékenységéről egyetlen lexikon sem szól. Emlékét a nevéről elnevezett társaság őrzi amiről hírt adott az. Új Magyarország. 1992. május 26.„Tehetséges ifjak támogatására. Mihalik Kálmán Alapítvány.

[27] Csanády költészetét verseskötetei kapcsán méltatták, de akkor még nem lehetett ismert a nagyáldozat szövege. Mégis úgy gondoljuk, hogy Bisztray Gyula joggal tartotta Ady követőnek Csanádyt. (Bisztray Gyula 1936.)

[28] „Akik nem ismerték ...(a nagyáldozatot) pogánysággal, fehérlóáldozással csúfolták ceremóniánkat. Ez ellen sohasem védekeztünk, mert sohasem beszéltünk róla” (Csanády György 1941. 4.)

[29] „1923-ban varrta a Szefhe zászlóját fehér abaposztón kékkel-arannyal szentistváni Nemes Irma” Csanády György későbbi felesége. (Csanády György 1941. 27.)

[30]  Csanády György 1941. 20.

[31] A szülőföldhöz kötődés mély emberi hátterét bizonyítja, hogy az egykori tagok évtizedekkel később végrendeletükben kérték, haláluk után a testük otthon, a szülőföldben nyugodjék, nem kis gondot okozva az utódoknak Ceausescu uralma idején.

[32] „Mikor a legtöbben voltunk ezertizennyolcan, mikor legkevesebben kétszázötvenen vettünk részt a Nagyáldozaton. De majdnem minden esztendőben megtarthattuk ezt a májusi ünnepet, s az újból és újból összekovácsolt, s az jövőre mindig új erővel elhatározással töltött meg minket.” (Csanády György 1941. 7.)

[33] Székely Károly: A nemes székely nemzetnek constitutiója. Pest 1848.

[34] Bencsik Gábor 2000. 276.

[35] Szabó Károly  2000. 87.

[36] A legtöbb rendezvényt Zuglóban a Disznófő forrás mellett tartották.

[37] A II. világháború utáni szakkönyvek közül egyedül Az új magyar irodalmi lexikon szerzője vállalta, hogy Csanády György költő művei között megemlítse a Székely himnuszt (M. Pásztor József 2000. I. 373.)

[38] László Ferenc  Új Ember Magazin 2002. május 23.

[39] 1990 után erdélyi lapok több ízben tájékoztattak a Székely himnuszról: Csergő Bálint  1991., Forrai Tibor 1991., Gellért Géza 1995., Kónya Ferenc 1991.

[40] A Bartók-dallamra énekelt székely himnusz szövege: 1.vsz. Ó én édes, jó Istenem,/ oltalmazóm, segedelmem,/ vándorlásban reménységem,/ ínségemben lágy kenyerem. 2.vsz. Vándor fecske sebes szárnyát,/ vándorlegény vándorbotját / vándor székely reménységét / Jézus áldd meg Erdély népét./ 3. vsz. Vándor fecske hazatalál, édesanyja fészkére száll./ Hazamegyünk, megáld majd a/ csiksomlyói Szűz Mária.

[41] Kríza Kálmán 1992. (A daloskönyv hét kiadást ért meg 2002-ig)

[42] Iskolásfüzeteken rendszeresen feltüntették a Trianon előtti és a „csonka” Magyarország határait, továbbá rigmusokkal sugallták a trianoni döntés elleni gondolkozást. v.ö. Unger Mátyás 1979.

[43] Raffay Ernő 1989, 1995. v.ö. A Trianon Társaság gondozásában megjelenő Kalendáriumok. Romsics-Bertényi szerkesztette tanulmánykötet (Romsics Ignác - ifj. Bertényi Iván 1998.), a revíziós gondolkodást mérlegelő Zeidler összefoglalása (Zeidler Miklós 2001.)

[44] A közelmúltban végzett néprajzi gyűjtések tanúsítják a hun-magyar rokonság, történelemismeret meglétét. v.ö. Bosnyák Sándor 2002. 

[45] Csanády György: A májusi nagyáldozat. Bp. 1941. 2.

[46] A fiatal zeneszerző 26 évesen tífuszban hunyt el 1922. szeptember 6-án. Az erdélyi fiatalok nagy csoportja búcsúzott tőle. Minden valószínűség szerint Csanády György a lap főszerkesztője, Mihalik személyes barátja írta a személyes hangú beszámolót. Az Új Élet 1922. szeptember 15-dikei számának 11-12. oldalán olvasható először a Székely himnusz szövege, Himnusznak nevezve. A későbbi kiadással összevetve apró eltérések találhatók.

[47] A 2. sor első szava Borongós úton... a Göröngyös úton helyett,

     a 7. sorban  ez áll: Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja...

     a 8. sor így alakult: Ne hagyd el Erdélyt, Erdély Istene! (Tehát nem úgy, mint később: Istenem vagy Istenünk.)

[48] A változtatások ellen tiltakoztak Csanády György gyerekei, és 1990-ben újra közölték a hiteles szöveget. (Csanády András 1990.)