Meghívó
Szeretettel hívjuk híveinket és minden kedves érdeklődőt a novemberi és decemberi hónapokban sorra kerülő következő rendezvényeinkre:
November 1.-én, délután 5 órától a Halottak Napi Istentiszteletünkre.
November 12-én, vasárnap 10 órától, Dávid Ferenc egyházalapítónk halálának emlék – Istentiszteletére.
November 15-én, szerdán 12 órakor megkoszorúzzuk a Dávid Ferenc emléktáblát, a XI. kerületi Dávid Ferenc utca és a Villányi út sarkán levő épületen.
November 18-án, szombaton 16,30 órától virágkiállítást rendezünk gyülekezeti termünkben, adventi koszorú készítéssel egybekötve. Előadást tart és az adventi koszorú készítést Deák Péter botanikus professzor mutatja be.
November 25-én, szombaton 17 órától szeretetvendégséget tartunk, mely alkalommal Balázs László Gábor előadóművész: Ady Endre verseket és Leiter Ervin zongoraművész: Liszt Ferenc zongoradarabokat fog előadni.
December 10.-én és 17.-én, Istentiszteletünk után, karácsonyi vásárt rendezünk gyülekezeti termünkben. Könyvek, CD-ék, bizsuk, népművészeti áruk kerülnek eladásra. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
December 24-én, vasárnap 10 órától tartjuk vallásórás gyermekeink karácsonyfa ünnepélyét, amelyet immár a hagyományos karácsonyi koncertünk követ. Előadóművészeink: Falvai Katalin zongoraművész, Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész Haydn, Bach, Vivaldi, Bartók műveket játszanak.
December 25-én és 26-án, Karácsony első és másodnapján 10 órai kezdettel, mindkét alkalommal az Úrnak asztala meg lesz terítve, a Jézus életére és tanítására emlékeztető szent jegyek, a kenyér és bor lesznek téve.
„Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.” Máté 2,10
„mert aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak megnyittatik. Máté 7,8
Budapest, 2006-10-17 Üdvözlettel és atyafiságos jókívánságokkal
Rázmány Csaba s.k. Sepsi Kovács Éva s.k. Dr. Kiss Balázsné Gaál Zsófia s.k.
Püspök Gondnok Nőszövetségi elnök