A Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt
megújult, megszépült és új távlatokat
nyitó helyiségének ünnepi megnyitását

2004. március 30-án 11 órakor tartottuk!

MŰSORREND:

Rázmány Csaba unitárius püspök megnyitotta és megáldotta a könyvesboltot
Dinnyés József zsoltárokat énekelt
Dr. Szíj Rezső művészettörténész megnyitotta 
Kővágó Nagy Imre
festőművész kamara-kiállítását
Mikó István unitárius főgondnok záróbeszédet mondott
Szinte Gábor festőművész, egyetemi tanár, művészettörténész dedikálta két legújabb könyvét

FÉNYKÉPEK:
 
Gergely Felicián levezeti a megnyitó ünnepséget

Rázmány Csaba püspök megnyitó beszéde:

 Unitárius Könyvesbolt megnyitójára: 2004-03-28.

        Több napja keresem azt a gondolatot mely meghatározója, legyen e csodálatosan megújított Unitárius Könyvesbolt megnyitójának!
        Ezen a téren jött segítségemre a Jelenések könyve, annak is a 3-ik rész 11-ik verse: „íme eljövök hozzád hamar! Tartsd meg, ami nálad van”!  Ez azt jelenti, hogy nekünk van egy olyan értékes kincsünk, amit minden körülmények között meg kell őriznünk! Mi ez a kincs? Talán a föld mely megtermi a kenyeret? Nem, mert ezzel is megrövidítettek minket, magyarokat. Akaratunk ellenére földünket felosztották szomszédjaink között, aztán azok beleültek és teleszülték. Talán drága kincsünk az egyházunkat támogató tömeg? Nem, mert a mi egyházunk nem a mennyiségre, hanem a minőségre épít, ezért nekünk bőven elég 12 értelmes és tenni akaró presbiter, mint negyvenezer agymosott hit gyülekezetes. Legnagyobb és legértékesebb kincsünk a hit, melyet őseinktől örököltünk, melyet a történelem viharában minden üldöztetés és megaláztatás ellenére is megőriztünk, és mely szabadokká tesz minket testileg és szellemileg ebben a szekularizált világban. Ezért van az, hogy unitárius mivoltom nem akadályoz meg abban, hogy másvallású keresztény testvéreimmel ökumenében éljek, de mint Egy Istent hívő Unitárius nem kötök olyan szövetséget, mely hitemnek és kereszténységemnek ellentmond. Azonban és ezt hangsúlyozom, a mi kereszténységünk nem valamilyen általános kereszténység, mely mindenkire rátalál, és mindenkit kielégít. Van még egy nagyszerű kincsünk, mégpedig a könyv, és annak szeretete, amit még vallásalapítónk reformátor társától, Heltai Gáspártól örököltünk, aki nagyon de nagyon fontosnak tartotta, hogy miután meggyőződésből lett unitárius, az első dolga legyen, hogy Bibliát nyomtasson és azt a hívek kezébe, adja, hogy azt ne csak a papok olvashassák, és magyarázzák!
         Ezért: „A mindennapok Bábel-zavarából, félrevonulva, ím lelket cserélek / s kezemet szépen összekulcsolom - Te még megértesz ugye Istenem, akkor is,  hogyha magyarul beszélek? /  Az életben lomha köd fojtja a melódiákat - / és csak én vagyok egyedül merész, akiből most itt imádság fakad. / Engedd Uram, hogy két karom kitárjam, és szívem igya fel mind-mind az esőt, / és tönkreszikkadt, szomjas talajából, / csíráztassál ki valami szent álmot, / szépet, boldogat, nagyot, jólesőt. / Acélozd meg két karom izmát, / hogy szebb jövendőm piros hajnalán, nagyon erősen megöleljelek, / s kebleden sírjam le a múlt bűnét, utolsó védőm, Istenem, Atyám! / Hadd, bontsam ki majd selymes lobogómat, / s míg sziporkázó víg tavasz ragyog- / csordultig telve hittel, akarással, / zenés ajakkal kiáltsam az égbe: Istenem de boldog vagyok.
       Boldog vagyok, és örvendek mindazokkal, akik lehetővé tették, Unitárius Könyvesboltunk megújulását, és azokkal is, akik éjt nappallá tettek, hogy ennek felavatása megtörténhessen, hogy még a mai naptól kezdődően az egyházi és általános irodalomra, zenére és festészetre, vagyis a nemes kultúrára éhezők ide betérve megtalálhassák azt a lelki táplálékot, mely több mint ezer éve edzi a keresztény és magyar lelkületet, Istennek dicsőségére mindannyiunk örömére. De vigyázzunk közösen e csodálatos helyiségre, mert hamarosan eljön az Úr és számon, kéri, hogy hogyan őriztük meg a ránk bízott drága értéket.

       Áldás: Mindezek után a Gondviselő Isten áldása legyen és maradjon Unitárius Könyvesboltunkon, hogy az szolgálja híven, minden keresztény és nem keresztény ember lelki és szellemi felemelkedését, híveink hitbeli megerősödésének lehetőségét, továbbá népünk és nemzetünk örök megmaradását. Ámen!

 Rázmány Csaba püspök


Rázmány Csaba püspök megnyitó beszédet mond...


és megáldja a  könyvesboltot


Bencze Márton püspök palástja, valamint 
R.Filep Imre, Ferencz József, Huszti János és 
Bencze Márton fényképe


Mikó István főgondnok záróbeszédet mond


 

heltai.konyvesbolt@unitarius.hu