Unitárius Egyházunkban a 2004-ik évben, a 430 évvel ezelőtt Nagyharsányban lezajlott hitvita tragikus végződésére emlékezünk.

Mi történt 430 évvel ezelőtt Nagyharsányban? Az egyháztörténelemből tudjuk, hogy a nagyváradi hitvita után az unitárius lelkészek egy buzgó csapata elindult, hogy a Tisza-Maros szögében is ismertté tegye az Isten egységéről szóló tanítást. A Basilius-Balázs István vezette hittérítő csapat eljut a Tisza vonaláig, de néhányan átkelve az Alföldön, majd a Dunán, a Dunántúlon terjesztik az unitárius tanokat. E missziónak volt egyik kiemelkedő alakja Alvinczi György.

Neve után ítélve Alvincz szülötte. Sebes Pál szerint az 1563-ban alapított brassói Honterus-iskola növendéke. Zoványi Jenő úgy tudja, hogy tanulmányai végeztével a kolozsvári iskola igazgatója, de erről az iskola múltját leíró Gál Kelemen nem tesz említést.

Nem tudni, hogy Alvinczi melyik útvonalon jut el Nagyharsányba, de feltételezhető, hogy útjában segítségére van a dunántúli unitarizmus bátor terjesztője, a Dávid Ferenccel kapcsolatot kiépítő Trombitás János földbirtokos-kereskedő. Az 1571-től Nagyharsányban szolgáló Alvinczi 1572-ben Jászberényi és Válaszúti társaságában Pécs unitáriussá tevésén dolgozik. Sikereit látva, 1574-ben, a dunamelléki református püspök, Veresmarti Illés, Siklósi Miklós és Kálmáncsehi Mányoki Péter református lelkészek társaságában hitvitát folytat Alvinczi György és Tolnai Lukács ellen.

A hitvita lefolyásáról nem maradt fent írott emlék. Tényként csupán annyit tudunk, hogy Veresmartiék magukat győztesnek nyilvánítva, Alvinczit és Tolnait halálra ítélik. Alvinczit, Veresmartiék a török hatóságokkal felakasztatják, míg Tolnainak sikerül az ítélet végrehajtása előtt Nagyharsányból elmenekülnie.

Röviden ez a nagyharsányi tragédia története.

Kelemen Miklós

2004. november 28.-án emléktáblát avattunk Alvinczi György és a nagyharsányi hitvita 430. évfordulója alkalmából.

ZOVÁNYI JENŐ:  A MAGYARORSZÁGI PROTESTANTIZMUS 1565-TŐL 1600-IG

AKADÉMIAI KIADÓ,  BUDAPEST  1977.
131-132. oldalon a nagyharsányi eseményekről:  

 ....Az irodalom mezején való összecsapás helyett az 1574. év második felében újabb szóbeli hitvitára jöttek össze Nagyharsányban.  A helvét irányúak, mint a korábbi nagyharsányi vitán is, Veresmarti Illésnek, ekkor már püspöküknek a vezetése alatt jelentek meg s a jelek szerint szép számmal vehettek részt, míg az antitrinitáriusok oldaláról a helybeli lelkészen, Alvinczi Györgyön kívül egyedül az amazoktól elpártolt Tolnai Ambrus Lukács siklósi lelkész volt jelen.  Ezek ketten valami külső kényszer alatt állhattak, mert másképpen  aligha mentek volna belé egy olyan vitatkozásba, melyben nemcsak hogy jóval többen voltak ellenfeleik, hanem döntőbírákul is egyoldalúan ezek soraiból nevezte ki Veresmarti magát meg Siklós Miklóst és Kálmánycsehi Mányoki Pétert.  A döntés ilyen módon nem is lehetett más, mint ami várható volt. A bírák természetesen a saját pártjokat jelentették ki győztesnek s ebből folyólag a két ártatlan antitrinitárius lelkészt, nem éppen előrelátóan és megfontoltan - halálra ítélték. A különben sem vértanúk fájából faragott Tolnai valahogy meg tudott szökni Pécsre, ahonnan sehogy sem sikerült őt alkalmi bíráinak kezökbe keríteni. Ennélfogva Alvinczit egymagát adták át az ítélet végrehajtására a világi hatóságoknak, mely nem habozott és nem késett őt valósággal felakasztani.

Az emberiességet nem ismerő felekezeti rajongásnak ezt a még évszázadok eltelte után is hátborzongató kegyetlenségét még a barbár török hatóságok sem nézték olyan megelégedéssel, mint maga Veresmarti /575/, s emiatt nem is végződött annyira egyszerűen, mint ahogy alkalmasint elképzelte ugyanő és valamennyi társa. Bizonyos vérdíjat a közvetlen, legalsóbb állású töröknek is kellett fizetnie, de ezzel még nem úszták meg az ügyet. Az antitrinitárius voltáról már említett Nagymarosnak ismételten szerepelt előkelősége, Trombitás János az ottani lelkésszel, Csapó Györggyel együttesen panaszt tett a megdöbbentő esett miatt a budai beglerbégnél. Az ennek következtében Budára felparancsolt Veresmarti és két bírótársa azzal mentette magát, hogy Alvinczit jogosan végeztették ki eretnekségéért. Mire a beglerbég vitát rendelt el, hogy kitűnjék, melyik félnek van igaza.

Háromsághívő részről a három megidézett és a kíséretökben levő Nagyállyai Bertalan lelkésztársok, az ellenpárt részérőé a két panaszlón kívül Jászberényi György pécsi elsőpap vett részt ebben a Budán 1575 elején tartott disputációban, melynek az lett az eredménye, hogy a beglerbég döntése szerint semmi joguk sem volt Veresmartiéknak kivégeztetni Alvinczit. Így, mint közönséges gyilkosokra halálbüntetést szabott rájuk, ennek végrehajtásáig pedig börtönbe vettette mindhármokat.

Csakhogy a Jézus útjáról letévelyedetteket megszabadította az erőszakos haláltól a pécsi antitrinitáriusok másodpapja, a már említett Válaszuti György, ki mihelyt értesült a budai hitvita kimeneteléről, azonnal levelet írt Budára annak kinyilvánításával, hogy ők nem kívánják a Veresmartiék megbüntetését, hanem Istenre bízzák azt. A beglerbég Trombitásnak ellenkező irányú kérelmével szemben a budai és pesti bírák közbenjárására Válaszútinak hallgatott a szavára, minden bizonnyal annak a magas összegű váltságdíjnak /576/ kedvéért, amiért szabadon bocsátotta a majdnem porul jártakat.

A váltságdíj összeszedésére  1575 februárjában szólítá fel hitfeleit Veresmarti egy, Nagytállyaitól hozzájok küldött levélben, melyben minthogy a törököt nem szidhatta, ismét csak az antitrinitáriusok ellen kelt ki, sőt azzal a nyilvánvaló valótlansággal is megvádolta őket, hogy a Bibliát szemétnek, Jézust pedig a prófétáknál és apostoloknál kisebbnek mondották /577/. A váltságdíj azonban mégis előkerült valahogy a sok-képpen sarcolt magyar zsebből, miután még messze vidékek háromsághívői is adakoztak erre a célra /578/. Veresmarti tehát visszatérhetett hivatalába és többé már nem mert szíve szerint cselekedni /579/.

...