Unitárius világmozgalom Megjelent a HVG 2001. 16. számában (2001. 04. 21.) http://hvg.hu
Hol a határ?

A liberális vallásnak is nevezett unitarizmus, amelyben nincsenek kötelezõ hitelvek, némely képviselõi szerint túl messzire ment a szabadság hirdetésében, s miközben a különféle nem keresztény vallásokat a keblére ölelte, elszakadt eredeti, protestáns keresztény gyökereitõl. Ezekhez az - Erdélyben például jószerével változatlanul megõrzött - hagyományokhoz kíván most visszatérni egy régi-új amerikai unitárius szervezet.

„A keresztények már-már nemkívánatos személyek az unitárius univerzalista mozgalomban. Ritkaságszámba megy, ha a szószékrõl egyáltalán elhangzik Isten neve. S ha olykor mégis, akkor az máris megosztja a hallgatóságot, olyan nagy a más vallásúak és az ateisták aránya a gyülekezetekben.” Ezekkel a szavakkal panaszkodott a sajtónak David Burton amerikai unitárius lelkész, aki szerint az Egyesült Államok és a világ unitáriusait négy évtizede tömörítõ bostoni központú Unitárius Univerzalista Szövetség (UUA) „túl sikeresnek” bizonyult mindenfajta kötelezõ dogma elutasításában és a teljes lelkiismereti és vallásszabadság meghirdetésében. Miközben ugyanis a szövetségen belül egyre-másra alakultak a buddhista, taoista, muszlim, zsidó, hindu, pogány, ateista vagy éppenséggel homoszexuális, leszbikus és transzszexuális gyülekezetek, a mozgalom, úgymond, észrevétlenül eltávolodott saját liberális keresztény gyökereitõl. Ma - idézi Burton a statisztikákat - négy amerikai unitárius közül  csupán  egy  vallja  magát  kereszténynek. Ráadásul az unitárius (Szentháromság-tagadó) egyháznak - amely egyedül az Atyát tartja Istennek, míg Jézust követendõ embernek, a Szentlelket pedig Isten erejének és a jóra való segítségének tekinti - hitvallásától függetlenül bárki a tagja lehet; paradox módon akár az is, aki történetesen hisz a Szentháromságban.

E túlzottnak ítélt szabadelvûség elleni válaszlépésként David Burton és Dean Fisher bostoni unitárius lelkészek a közelmúltban létrehozták az Amerikai Unitárius Szövetséget (AUA), amely e hét végén tartja elsõ országos gyûlését a Virginia állambeli Mount Vernonban. Alapítóinak reményei szerint az új szövetség kebelén belül az unitáriusok könnyebben visszatalálnak majd eredeti, protestáns keresztény hagyományaikhoz, mint tehették ezt az UUA „túlságosan tág” keretei között. A dolog szépséghibája csak az, hogy AUA néven már létezett egyház Amerikában, mégpedig éppen a mai UUA egyik jogelõdje. És annyira azért az UUA sem bizonyult liberálisnak, hogy lenyelte volna a „névbitorlást”. Mint képviselõi a napokban bejelentették, pert indítanak a hagyományokhoz visszatérni szándékozó új unitárius szövetség ellen.

A nemzetközi szóhasználatban csak UU-nak  becézett  Unitárius  Univerzalista Szövetség ugyanis 1961-ben két egyház, az 1825-ben alakult Amerikai Unitárius Szövetség és az 1793-as alapítású Amerikai Univerzalista Egyház egyesülésébõl jött létre. Bár a két szervezet tagjai közé az Egyesült Államok alapító atyái is tartoztak (például Henry Adams és Thomas Jefferson, az Egyesült Államok második és harmadik elnöke, Benjamin Franklin, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzõje, illetve Ralph Waldo Emerson unitárius filozófus), az unitarizmus valódi amerikai életre keltõjének William Ellery Channing szülészorvost tekintik, akinek az egyházalapítás elõtt 6 évvel, 1819-ben Baltimore-ban mondott prédikációja unitárius körökben ma is valóságos szent szövegnek számít. Channing akkor hasonló helyzetben érvelt, mint mai utódai, Burton és Fisher: az unitárius gyülekezetekben a keresztény tanítások háttérbe szorultak az új, beszivárgó keleti eszmék mögött, amiért is a korábban põrén „unitarizmusról” prédikáló Channing egyszeriben fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy tárgya az „unitárius kereszténység”. Az unitáriusok és az univerzalisták egyesülése egyébként a maga idején nem okozott meglepetést, mivel mind a két egyház vezetése már hosszú ideje osztotta mind az unitárius, mind pedig az univerzalista (a keresztény fõsodor szemében egyaránt eretneknek bélyegzett) nézeteket.

Mely tételek korántsem új keletû eretnekségek voltak. A Szentháromságot már az ókorban is tagadta például a 325-ben az elsõ niceai zsinaton elítélt Arius egyházatya, aki a Fiúistent csupán hasonlényegûnek (homoiusziosz) mondta az Atyaistennel, s akirõl Erdélyben a népnyelv az unitáriusokat olykor még ma is ariánusoknak nevezi. De ókori elõzményekig, a 3. században Alexandriában élt Órigenészig megy vissza az univerzalizmus is, amelyet I. Jusztinianosz császár idején a II. konstantinápolyi zsinat nyilvánított eretnekségnek 553-ban. Eszerint - „univerzálisan” - mindenki üdvözülhet; nemcsak az arra érdemesek, hanem a rosszak is. Sõt következetes univerzalista álláspont szerint az üdvözülés lehetõsége - megfelelõ bûnhõdés után - még a Sátán elõtt is nyitva áll. Ez a tanítás éppen annyira szálka az összes katolikus és protestáns keresztény egyház szemében, mint a Szentháromság tagadása.

Az unitarizmust tételesen kifejtõ elsõ teológiai mû a katolicizmus, illetve a Szentháromság-tagadó elhajlás ellen kétfrontos harcot folytató Kálvin János által 1553-ban Genfben megégettetett spanyol orvos és teológus, Szervét Mihály A Szentháromság tévelygéseirõl címû írása volt. Lendületet adott az unitarizmus fejlõdésének az itáliai Faustus Socinus, aki ugyancsak tagadta a velünk született, eredendõ bûnt és Jézus isten voltát. Nézetei miatt menekülnie kellett, s elõbb Svájcban, majd - 1579-ben - Lengyelországban kapott menedéket, ahol Lengyel Testvérek néven virágzó unitárius egyházat hozott létre. Az erõre kapott ellenreformáció azonban hamarosan az unitáriusokat is üldözni kezdte, olyannyira, hogy 1638-ban a folyamat betetõzéseként a lengyel rendi gyûlés bezáratta templomaikat és iskoláikat. A lengyel unitáriusok 16. század végi kirajzási iránya Németország, Németalföld és Anglia volt, a legtöbben azonban Erdély felé vették útjukat, mert ott 1568 januárjában - a tordai országgyûlésen - a világon akkor egyedülálló módon vallási türelmi rendeletet hoztak. Ez - a katolikus, az evangélikus és a református mellett negyedikként - recepta religiónak, vagyis bevett vallásnak fogadta el az unitarizmust.

Persze korántsem véletlenül, hiszen maga János Zsigmond, a világ elsõ s eddig egyetlen unitárius uralkodója állt a legbefolyásosabb unitáriusok mögött. Az említett Faustus Socinus, a szintén olasz Blandrata György (János Zsigmond fejedelem orvosa), Heltai Gáspár nyomdász, valamint Dávid Ferenc, a fejedelem udvari prédikátorának neve fémjelezte az erdélyi unitarizmus indulását. Amikor János Zsigmond 1571-ben meghalt, a fejedelmi trónon a katolikus Báthory István követte, aki nyomban korlátozta az unitáriusok magyarországi és lengyelországi tevékenységét. Nem tiltotta be a tordai országgyûlésen már törvényesített unitarizmust, csupán „innovációs tilalmat” vezetett be, vagyis megtiltotta az új, a korábbiaktól különbözõ teológiai nézetek propagálását. Így került sor Dávid Ferenc elítélésére és bebörtönzésére 1579-ben. A nézeteiben mindinkább radikalizálódó prédikátort ugyanis - aki katolikus gondolkodóként kezdte, majd személyében mintegy végigjárva a reformáció történetének lépcsõfokait, elõbb lutheránus, késõbb kálvinista, végül unitárius nézeteket vallott és hirdetett - sem Socinusnak, sem Blandratának nem sikerült rávennie arra, hogy visszavonja ama nézetét, amely szerint Krisztushoz semmilyen értelemben nem szabad imádkozni, mert az imádat egyedül és kizárólag az Atyát illeti meg.

Kötelezõ hitvallás, amelyet az unitáriusoknak követniük kellene, nem létezik, ám az egyes gyülekezetek vezetõi, ha akarnak, saját unitárius kátékat bocsáthatnak ki. Ezek gyakran a dévai várbörtönben még elítélése évében meghalt Dávid Ferencet nevezik meg az unitarizmus alapítójaként. Ám Dávid - és általában az erdélyi unitarizmus - nem gyakorolt közvetlen hatást az amerikai unitarizmusra.

Dávid és Socinus eszméi német, németalföldi, illetve brit közvetítéssel mint „dávidizmus”, illetve „socinianizmus” jutottak el az Újvilágba. Az ott, illetve Magyarországon és Erdélyben egyaránt közös unitárius krédónak elismert szöveg mindössze egy mondatból áll: „Az igazság szeretetében és Jézus szellemében egyesüljünk, hogy imádjuk az Istent és szolgáljuk az embereket.” Ezenkívül léteznek még úgynevezett unitárius alapelvek, például az, hogy a világ összes vallása és minden szent könyv értékes; az unitárius mozgalomhoz való tartozásnak nem lehetnek hitbeli akadályai; nincsenek kötelezõ hitelvek; harcolni kell minden hátrányos megkülönböztetés ellen. Az unitáriusok - Amerikában és Magyarországon is - a demokrácia, a vallásszabadság és a vallási türelem alapján állónak mondják magukat, s egyenlõ elbánásért szállnak síkra az emberek között, nemre, fajra, vallásra, nemi orientációra való tekintet nélkül.

A kötelezõ krédó hiánya az oka annak, hogy miközben a lutheránus és református szakirodalomban sorra jelennek meg a hittankönyvek, unitárius hittankönyv jóval ritkábban születik - írja Varga Béla néhai kolozsvári unitárius püspök, filozófus, a ritka hittankönyvszerzõk egyike. Ha más vallásokban a hittankönyvek dogmákat fejtenek ki, mit fejtsen ki egy olyan vallás hittankönyve, amelyben nincsenek dogmák? Mi az a valami, amihez a dogmák helyett egy unitárius hittan igazodhat? Varga nézete szerint a mérvadó közös alap az úgynevezett „unitárius köztudat” volna s az a meggyõzõdés, hogy „az unitárius vallásnak történelmileg és ténylegesen az evangélium az alapja”.

Az evangéliumoktól való eltérés - amely Amerikában az unitárius univerzalista mozgalmon belül egy ideje tapasztalható, s aminek ellenhatásaként az újraalakult Amerikai Unitárius Szövetség a mozgalom eredeti, egyebek között éppen erdélyi gyökereit igyekszik hangsúlyozni - a magyarországi unitarizmusban komolyan sosem került elõtérbe. Az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius egyház, s így a magyarországi unitárius hitélet központja is sokáig Kolozsvár volt. Trianon után 1968-ig, a tordai országgyûlés négyszázadik évfordulójáig kellett várni az önálló magyarországi unitárius egyház megalapítására (addig püspök helyett püspöki helynök vitte a magyarországi ügyeket). Az azóta formálisan önálló magyarországi egyház azonban továbbra is közelebb áll - és nemcsak földrajzi értelemben - az erdélyi unitárius egyházhoz, mint a bostoni központú unitárius univerzalista mozgalomhoz. Számos, az UUA-n belül megszokott - ám, mint az új szervezõdés bizonyítja, Amerikában is erõs ellenérzésekkel fogadott - jelenség ugyanis Erdélyben és a magyarországi egyházban valószínûleg botránykõnek számítana. A magyar egyház, amelynek Rázmány Csaba személyében február óta új választott püspöke van, az itthon elterjedt szóhasználat szerint „szabadelvû” vallást képvisel, szemben az amerikaival, amely „liberális” vallásként határozza meg önmagát. E látszólag csupán szóhasználati különbség azt is jelzi, hogy a magyarországi unitárius egyház nem annyira az amerikai központra, hanem változatlanul inkább Kolozsvárra veti vigyázó szemeit.

S ez minden bizonnyal így lesz a közeljövõben is. Az unitáriusok között hagyomány, hogy nem térdelnek le - még a templomban, imádkozáskor sem. Ez alól az unitárius püspökök egyetlen alkalommal, felszentelésükkor tesznek kivételt. Rázmány püspököt mindeddig nem szentelték fel. E szertartást ugyan elvben bármely unitárius lelkész elvégezhetné - akár hazai vagy amerikai is -, ám az eddigi gyakorlatból kiindulva valószínûsíthetõ, hogy az új püspököt a magyarországival névleg egyenrangú - de nem csupán néhány ezer, hanem jó nyolcvanezer tagot  számláló - erdélyi  egyház  püspöke, Szabó Árpád fogja felszentelni, vagyis a magyarországi unitáriusok vezetõje õelõtte hajt majd térdet.

GERLÓCZY FERENC

Megjegyzést tett Rázmány Csaba , püspök a HVG - 2001. 06.02.-én megjelent számban

Nagy érdeklõdéssel olvastam az unitárius mozgalomról készített cikküket (HVG, 2001. április 21.). Ilyen alapos írás ritkán jelenik meg egyházunkról, mindazonáltal néhány megjegyzést fûznék elemzõ anyagukhoz. Hogy Amerikában az unitáriusok egyenlõ elbánást követelnek az emberek között, nemre, fajra, vallásra és nemi orientációra való tekintet nélkül, az bizonyos, de hogy ez Magyarországon is így volna, azt határozottan cáfolom. A magyar unitáriusok valóban tolerálják a másságot, de nem harcolnak az egynemûek családba való egyesítéséért. Mi, magyarországi és erdélyi unitáriusok egyébként büszkén elmondhatjuk, hogy lélekszámunkat messze meghaladó mértékben járultunk hozzá a magyar kultúra és szellemi élet gyarapításához, olyan unitárius elõdök révén, mint Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Szentábrahámi L. Mihály, Bogáti Fazakas Miklós, Orbán Balázs, Brassai Sámuel, Bartók Béla, László Gyula vagy a kortársak közül Sánta Ferenc. Az unitárius egyház ma is lényeges szerepet játszik a magyar nyelv és kultúra fenntartásában, hagyományaink, nemzeti értékeink ápolásában, mindannak ellenére, hogy a médiatörvény kizárta a történelmi egyházak sorából.

(Budapest, püspök, Magyar Unitárius Egyház)
RÁZMÁNY CSABA