A Magyarországi Unitárius Egyház

FELHÍVÁSA

 

Kedves Unitárius Hívek, Testvéreink!

2006. október elsején, mint azt mindannyian tudjuk, önkormányzati választásokra kerül sor.  Önök dönthetnek arról, hogy kit vagy kiket bíznak meg érdekük képviseletével a következő négy évben, vagy kit hatalmaznak fel, hogy mindent tegyen meg szűkebb lakókörnyezetükért, a nyugalomért, egy örömtelibb életért, a nagyobb boldogságért.

Kezdjünk egy új korszakot városunkban is, községünkben is, a közreműködés, az adott szó, az ígéret betartásának korszakát. Válasszunk új utakat, melyek előre visznek, egy szebb, egy boldogabb jövendő felé!

Demokratikus hagyományainknak engedelmeskedve, Istenbe vetett hitünkből erőt merítve, méltósággal, az igazság és a szeretet erejével maradjunk egységesek a morális értékek megtartásában, miközben hűségesen tartsunk ki céljaink elérése érdekében.

A vasárnapi választásnak nem lehet más célja, mint a nyugalom, a békés építkezés, az együttműködés.

Felkérek hát mindenkit, hogy éljen alkotmányos jogával, menjen el szavazni és döntsön lelkiismerete szerint, természetesen szem előtt tartva a keresztényi értékek megtartását, mert minden pártsikernél és versengésnél fontosabb az erkölcsi értékrend győzelme.

Életük és vágyaik beteljesülésére Isten áldását kérve, kívánom, hogy a választások szolgálják lelki nyugalmukat.

 

Budapest, 2006. szeptember 28.

Rázmány Csaba

püspök

 

 

 

Magyarországi Unitárius Egyház
N Y I L A T K O Z A T


Teljes egyetértésben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (melyben csupán megfigyelői státussal vagyunk jelen) Elnöksége nyilatkozatával, és a Köztársasági Elnök azon megnyilatkozásával miszerint országunk morális válságba jutott, kifejezzük azon meggyőződésünket, hogy ezt az egész társadalomra nézve káros és tarthatatlan helyzetet a legrövidebb időn belül orvosolni kell.
Határozottan  elítéljük az erőszakos cselekedeteket, melyek az erkölcsi válság egyenes következményei, követelve ezen cselekedetek előidézőinek mielőbbi felderítését és felelősségre vonását.

Egyházunk, élve alkotmányos jogaival fontosnak tartja a szólás és gyülekezeti szabadság demokratikus alapjogainak tiszteletben tartását.

Mint az egyetlen magyar alapítású vallás, az erkölcsi értékeket mindenkor hittel szolgáló unitárius vallás tagjai, imádkozunk a társadalom mielőbbi morális megújulásáért, a rend a békesség és az egymás iránti szeretet beteljesülésért.

 

Budapest, 2006. szeptember 21.

 

Rázmány Csaba

Unitárius püspök