Duna-Tiszaközi Unitárius Szórványegyházközség

 

6800 Hódmezővásárhely, Vöröskereszt u. 16/a.

Tel: +36 70 5767208; e-mail: elegencs (kukac) gmail.com

Lelkész: Szabó Csengele

Gondnok: Balázs Mihály

 

A Duna–Tiszaközi Unitárius Szórványegyházközség 1944. március 5-én, a Misszióházban tartotta alakuló közgyűlését, ahol a három legnagyobb „szórványgócpontból” választottak gondnokokat, P. Buzogány Lajos pénzügyi tanácsos (Kecskemét), Tiboldi Gyula tanár (Szolnok) és H. Fejér Domokos ny. iskolaigazgató (Rákospalota) személyében. A huszonkét tagú keblitanácsot is úgy igyekeztek összeállítani, hogy a szórványegyházközség valamennyi területe képviselethez jusson.

A Duna–Tiszaközi Unitárius Szórványegyházközség 1945-ben csak alkalmanként, de 1946-ban már ismét rendszeresen tartott istentiszteleteket – az eddig említett Budapest környéki szórványok mellett Mátyásföldön, Rákoshegyen, Rákosligeten és Rákoscsabán is. A szórványegyházközség 1947. április 4-én – esperesi vizsgálószékkel egybekötve – tisztújító közgyűlést tartott, amelyen P. Buzogány Lajos kecskeméti és Tiboldi Tibor szolnoki szórványgondnokot újraválasztották.

Az esperesi vizsgálószék 1948. május 22-én és 23-án értékelte a Duna–Tiszaközi Unitárius Szórványegyházközségnek a II. világháború befejezése óta végzett tevékenységét. A rákospalotai MÁV-telepi református templomban, több mint 50 fő jelenlétében Pethő István főjegyző tartott istentiszteletet, valamint evangelizációs előadást.

A vizsgálat megállapította, hogy a fiatal lelkész, Bencze Márton (későbbi püspök) hatalmas munkát végzett a Budapest környéki szórványokban, de a gyülekezetépítés folyamatának még az elején tartanak. Szükséges például, hogy „az egyes istentiszteleti helyeken önkéntes áldozatkészséggel úrvacsorai kelyhet, tányért, asztalterítőt szerezzenek be.” Az 1949. március 27-én tartott esperesi vizsgálószék jelentése ismét elismeréssel szólt Bencze Márton lelkész – és az énekvezéri feladatokat ellátó felesége – munkájáról, megállapítva, hogy az 1948. évben közel ötven istentiszteletet tartottak az észak-pesti szórványokban.

1949-ben a korábbi szórványt önálló anyaegyházközséggé alakították, ami azonban csak látszólag volt előrelépés: valójában stagnálást, sőt jelentős hanyatlást jelentett. Pozitív változást csak az hozott, amikor 1975-ben, beszolgálóként Kelemen Miklós szegedi lelkész-egyháztörténész (1925–2009) került a szórvány élére. Kelemen még nyugdíjasként is, egészen haláláig lelkiismeretesen végezte a szórványban élők lelkigondozását.

Kelemen Miklós halála után a szórványegyházközség lelkészi feladatait a hódmezővásárhelyi lelkész látja el.