A gyerekek magyarkúti táborozása 2006. július 17-23.


Magyarkúti Unitárius Tábor

 

2006. július 17-23. között immár ötödik alkalommal táboroztak Magyarkúton unitárius fiatalok. Az idei tábort Dániel könyve alapján szerveztük, amelynek történeteit három, 10-10 fős korcsoportban dolgoztuk fel a gyerekekkel. A legkisebbek Szász Adrienne vezetésével játékos formában ismerkedtek Nebukadneccár király udvarával, a három jó barát, Sadrak, Mesak, és Abednegó kalandjaival. A 10-13 évesek Fűzi Beatrix segítségével beszélgettek az igazi barátság jellemzőiről és fontosságáról, a felebarát és ellenség fogalmáról, míg a 14-17 évesek Béres Annával elemezték végig saját kapcsolataikat Dániel életén keresztül.

Célunk elsősorban az volt, hogy megismerve és feldolgozva a bibliai történeteket, a főszereplő Dániel életén és sorsán keresztül meglátassuk, Isten hogyan működteti a mi, saját szülő-gyermek kapcsolatunkat, testvéri kapcsolatainkat és az idegenekhez való viszonyulásunkat. Ezen túl pedig, hogy a beszélgetéseken, játékokon, versenyeken keresztül egymást megismerve új barátságok köttessenek, illetve a régiek tovább mélyüljenek.

A kiscsoportos okításon túl közös udvari áhítatokon is részt vettünk, ahol együtt imádkozhattunk, és énekelhettünk.

A történethez méltóan a tábor rendjét a király (Orbán Bulcsú) és a királynő (Baki Lilla) együtt felügyelték, igazi segítséget nyújtva ezzel a táborvezetőknek. Ők nyitották meg az udvari lakomákat, ütötték lovaggá az arra érdemeseket, illetve vezették a lovagi tornát, várjátékokat. Gyermekeink udvarházakban laktak, udvari indulót írtak, illetve lovag neveket választottak valamely őket jellemző tulajdonságuk alapján. A kézműves foglalkozásokon az idén korona ékszerek, díszek, gyöngyök, királyi hűtőmágnesek, papírsárkányok készültek. Kis lovagjaink kalandtúrára Vácrátótra, az Arborétumba is elmerészkedtek, ahol Miklósi-Vári Vilmos vezetése után 6 fős csapatokban portyáztak, felfedezve a park páratlan élővilágát. Az idén is elmaradhatatlan volt az Angyalkás játék, ahol minden táborlakó kis meglepetésekkel halmozta el valamelyik társát. Szerencsére vendégeink is akadtak szép számmal. Így többek között megnézhettük, hogyan készül a Barabássy család vezetésével harangláb Egyházunk telkén, illetve Vadady Attila és barátai zenés-táncos koncerttel szórakoztattak bennünket igazi tábori mulattságot csapva.

A tábor vasárnap 11 órakor istentisztelettel zárult a szülők részvételével. Szász Adrienne lelkésznő prédikációjában a tüzes kemencébe vetett fiatalok hite kapcsán beszélt a mindennapokban meghozott döntéseinkről, az Isten melletti állásfoglalásról különböző élethelyzeteinkben, illetve a minden nehézségben Istenre néző, s így talpon maradó emberről. A táborlakók kis műsorral kedveskedtek a szülőknek, amelyet egy közös gulyás-parti és flekkenezés követett Nagy Piroska vezetésével. Késő délután lett, mire elbúcsúztunk egymástól azzal a reménnyel, hogy jövőre mindannyian ismét találkozunk.

A pestszentlőrinci unitárius egyházközség honlapján további képek tekinthetők meg a táborról.

Szász Adrienne


 

Fényképek: 52 kép

    Adél     Adrienne  Adrienne Andris  és Laci  Andris és a sárkányos bácsi 

Anna - Adri a botanikus kertben  A botanikus kertben Bulcsú - Dani Bulcsú király Bulcsú -  Lilla Esik az eső Esőben Eszter Évi Fanni Janka Julcsi  - Fanni - Dalma Kata - Réka Kézműveskedés Kis Fanni koronázás   Laci  Liza Liza Niki - Zolka Noci Olivia Olivia -  Fanni  - Juditka Orsi - Noémi sárkányröptetés    a tábor  vízicsata  vízicsata vízicsata vízicsata vízicsata zeneest zeneest  zeneest zeneest  zeneest  zeneest  a zenészek