UART találkozó a 79. Ünnepi Könyvhéten
Június 7-én 14 és 16 óra között, az ünnepi könyvhét keretében, a Heltai Gáspár
Unitárius Könyvesbolt standja előtt tartotta meg az UART a soros találkozóját.
Az ülést, Felhős Szabolcs, a Partium főszerkesztője vezette, ismertetve a
napirendi pontokat. Kitért az eddig elért eredményekre, továbbá felvázolta a
távlati célokat. Meg kell említenem, hogy a könyv éves ünnepére jelent meg a
kulturális folyóirat legújabb száma is.
A létszám ugyan nem volt teljes, de így is népes társaság verődött össze. Jelen
volt, Karner Ottó, az UART nemrégiben megválasztott elnöke, Bíró Albert, a
Partium szerkesztőbizottságának
elnöke, Léta Sándor, unitárius lelkész, az UART alelnöke, Mátyus Attila, a
társaság titkára és egyben a lap egyik szerzője. De a funkcionáriusok mellett
jelen voltak más szerzők is: Oláh András költő, Szirmai Péter író, akinek ekkor
jelent meg "Valami készül Hunniában" című kötete, Lengyel János és Kovács Gábor,
kárpátaljai író és esszéista. Utóbbiak egyben, a Partium testvérlapjának, az
Együttnek is állandó szerzői.
A találkozót, ami hamarosan átcsapott baráti eszmecserébe, megtisztelte
jelenlétével Szakolczay Lajos művészettörténész, Döbrentei Kornél költő, Pécsi
L. Dániel heraldikus, Pozsgay Éva
újságíró, Ébert Tibor író. A mesterséges határokon átívelő kapcsolatok ápolása
keretében a találkozón részt vett , Sándor Zoltán és Csík Mónika, a Délvidéki
Sikoly nevű irodalmi lap főszerkesztője és állandó szerzője. A Sikolyban, amely
ugyancsak a Partium testvérlapja legutóbbi számában számos UART szerző munkája
jelent meg. Ugyancsak a határokon átnyúló magyar irodalmi kapcsolat elmélyítését
szolgálta, Füzesi Magda, kárpátaljai költő látogatása. A költőnő ugyan már
áttelepült Magyarországra, de továbbra is főszerkesztője a Kárpátaljai Hírmondó
nevű kulturális és közéleti kiadványnak.
Felhős Lajos és munkatársai arról is gondoskodtak, hogy az érdeklődők
megtekinthessék a Partium régebbi és újabb számait. Az idei év vízválasztó volt
a kiadvány történetében. A számos
támogatónak köszönhetően megújult, színesebbé vált a külalakja. Jobb minőségű
papírra nyomják, ez által vonzóbbá vált az olvasók számára. Igaz, hogy a
tartalom a legfontosabb, de a külalak sem elhanyagolható.
Meg kell még említenem, hogy az UART képviseltette magát a budapesti
eseményekkel egyidőben zajló nyíregyházi megyei könyvnapokon is. Továbbá az UART
tagsága és a Partium szerkesztősége köszönetét fejezi ki a budapesti Heltai
Gáspár Unitárius Könyvesbolt munkatársainak a találkozó lebonyolításában
nyújtott elévülhetetlen segítségükért.
Lengyel János