Dávid Ferenc versek
| 1/ A dévai rab... Lőrinczi Miklós Több mint négy évszázad Suhant el azóta, a dévai mártír szemét, hogy lehunyta. Hol a sírja, merre pihen fáradt teste? Nem tudjuk biztosan, de él fennkölt lelke. Él bérces Erdélyben, túl a nagy Alföldön, Túl az Óceánon, Hegyen, rónán, völgyön. Éljen szép, szent eszméd, Ezért imádkozunk, Te dévai mártir mi nagy apostolunk.
2/ Déva vára Déva vára börtönének dohos, hideg éjjelén, Mindenkitől elhagyatva, elsorvadt, meghalt szegény. De hatalmas lelki lángja köztünk él és fennragyog, Dávid Ferenc igaz hite mindörökké élni fog. Századoknak viharában, annyi balszerencse közt, az Istennek szent oltalma, napjainkig megőrzött. Adjunk hálát Istenünknek, dicsőítsük szent nevét, Unitárius egyházunk gyarapodjon, szerte szét.
3/ Dávid Ferenc üzenete Késő őszi napsütésben gondolkodva, állva kirajzolódik lelkemben magas Déva vára. Ahol első püspökünkre rabláncot kötöttek: a hitért s a szabadságért ott bebörtönöztek. De tudom, csak testét ölték, mert a lélek lángol, lángol bennünk és belőlünk messzire világol. Azt üzeni ez a lélek, hogy mind hívek legyünk apostolunk életéből mi is példát vegyünk. Ne akadjon egy se köztünk, aki félre álljon, Dávid Ferencnek s hitünknek szégyenére váljon. Unitárius hitünket szívből szeressük, ezt üzeni Déva várból Dávid Ferenc nekünk.
4/ Dávid Ferenc követője Szentábrahámi Géza Dávid Ferenc követője vagyok, s leszek míg élek, az igazat kimondani és követni nem félek. Mint Dávid, a pásztorfiú legyőzte Góliátot, Dávid Ferenc hite is majd meggyőzi a világot. Már eddig is messze terjedt, haladott az egységhit, Erdélytől el Indiáig húszmillión követik. A világ nagy tudósai vallják a mi hitünket, s nap-nap után többen lesznek, kik követnek bennünket. Unitárius nevemre ezért is büszke leszek, s egyházamért, bárhol legyek, mindig, mindent megteszek.
5/ Dávid Ferenc örökké él Dávid Ferenc meghalt régen, De csillaga fent az égen. S míg csillaga rám ragyog, Az o követője vagyok. Ez a csillag arra tanít, Örömet tud adni a hit, Örömet és boldogságot, Széppé tenni a világot. Dávid Ferenc meghalt régen, De csillaga fent ragyog. S míg csillaga rám ragyog, Az ő követője vagyok.
6/ A dévai rab A dévai börtönben mélyen a föld alatt, régi, kopott deszkapadon haldoklik a hős rab. Arca sápadt, ajka néma, nem ül mosoly rajta, didereg, de nincsen, aki féltőn betakarja. A test beteg, sorvad, szárad, nem sok van már hátra. Tárva, nyitva áll a sir, a hőst oda várja. Nincs harangszó temetésén, koporsója puszta, nem kísérik ismerősök az utolsó útra. Sírjára az őszi szelek falevelet hordanak, vihar dúlja, víz elmossa, nem tudni, hol porlad. Meghalt a hős, de él a hit, és a hitben a szellem, amelyért tett és kitartott mindig rendületlen.
7/ Dávid Ferenc emlékére Hős lelkű apostol hitünk fejedelme emlékedet áldja sok kis gyermek lelke. Egy Istenünk s szabad hitünk neked köszönhetjük benne bízón hálás szívünk most hozzá emeljük. Kérjük, hogy tartson meg téged mindig nekünk s mi meghajtjuk szeretettel előtted a fejünk.
8/ Emlékezzünk Összedobbant szívvel állunk meg e helyen kérdez tőlünk a múlt ,van-e ki feleljen? Azt kérdezi, hogy nekünk szent-e az örökség, él-e lelkünk mélyén novemberi emlék? Dávid Ferenc hite erősít-e minket, ha néha borúsnak látjuk jövendőnket. Velünk kiáltsatok: él az emlék s megtart. Mindig azzal volt az Isten, ki szépet s jót akart.
9/ Zúgjatok harangok Zúgjatok harangok, zengjetek orgonák, Dávid Ferenc népe áldja az ég Urát. O hívott életre, o vezetett minket, négyszáz év küzdelmén elejétől végig. Most szívünk hálája száll trónusa elé, hogy ezt a szép napot, megérnünk engedé. Legyen áldott Isten, s benne bízó népe, virágozzék a hit s éljen annak népe.
10/ Hiszek én a jó Istenben Hiszek én a jó Istenben aki Atyám nékem, nevét mindig, mindenekben áhítattal ejtem. hogy segéljen, hogy vigyázzon enyéimre s értem. Ez az Isten gondviselő egyetlen egy Isten, kinél jobbra vezérlő a világon nincsen. Ez az Isten életemben a legnagyobb kincsem.
11/ Három áldott név Lőrinczi László Kicsik vagyunk, de jók leszünk, valamikor nagyok leszünk, s ha megnövünk is jók leszünk, a hitünkről vallást teszünk. Alig tudunk még beszélni, de valamit tudunk mégis, ezt a három áldott nevet: Isten, Jézus, Dávid Ferenc. Azért halt meg Déva várban hogy a vallás szabadsága nyerjen hősi bizonyságot, s hódítsa meg a világot. Isten, Jézus, Dávid Ferenc, szeretjük e három nevet, noha kicsikék vagyunk is, hitünket szeretjük mi is.
12/ Elhatározás Dávid Ferenc táborába magam is beállok, az ő igaz, szent ügyéért mit tudok, vállalok. Nem szégyellem én a hitet, s hogy templomba járok, büszke vagyok, hogy én az o követője vagyok. Áldja meg az egek Ura a mi egyházunkat, annak minden egyes tagját s a mi templomunkat. Hordozzon az o jobb keze elejétől végig, álljon a mi egyházunk időtlen időkig.
13/ Dávid Ferenc emlékére Herczegh Ferenc Mártír püspökünk ma rád emlékezünk. Felénk fordul hálánk s emlékezetünk. Hitvalláskánt éltél, hitvallásként haltál: Reánk örökségül te új hitet hagytál. Áldásos életed újjászült sok lelket, Értük feláldoztad bátran életedet. Lelked, nagy szellemed fényt hozott a földre, Mely ég s fénylik most és mindörökre. A dévai várnak sötét vak börtöne, A te erős hited meg nem rendítette. „Egy az Isten” – vallod ellenségid előtt, Nagy hited, nagy lelked adott ahhoz erőt. Hited igazsága mondatta ki veled: „Nem három az Isten”, hanem kezdettől egy. Így volt ez, az idők kezdetétől állva, Mikor még sem ég, sem föld nem volt formálva Bizodalmunk: „A hit Isten ajándéka!" Vallotta, hirdette a kor hü pásztora. Ezrek, majd tízezrek követték az útján, Amíg el nem érte a tragikus halál. Négyszáz éve immár halott jó pásztorunk, kinek mi utódok ma hívei vagyunk. Nagy Isten-kereső lelke formál minket, Hogy megtalálhassuk az Egy Igaz Istent.
14/ Dávid Ferenc emlékére József János Midőn látom a világot ősz derekán hervadóba és a fának húló lombját széltől űzve, földre dobva, nem dobban meg szívem tája. -Ámbár húrja meg-meg remeg hiszen újra hoz virágot és zöld lombot a kikelet. Ámbár hogyha az alkotás a teremtés koronája, a keresztény világ fejét, a Megváltót, a Messiást látom függni a kereszten, s követőjét Déva várba szent hitéért elvérezni, megdobban a szívem tája. Ám porrá lesz, ami por volt, a földi rész megölhető, de az Isten egységének hite el nem temethető. Mert ami szent az igaz, még a sírban is az marad. S diadallal tör ki onnan és föl, mindig följebb halad. Nem haltál meg Dávid Ferenc egység hivőnk apostola. S míg ember lesz a világon nem is halsz meg soha-soha, mert a mag, mit elvetettél, úgy lelkünkbe gyökerezett, hogy azt onnan kiirtani, kiszaggatni sosem lehet. Nem halt meg o, most is itt van, szívünk őrzi közellétét. Úgy tetszik, hogy az ajkáról most is halljuk a szent igét. Igen-igen szól és beszél, a szelleme itten lebeg, s biztatólak mondja nekünk: „Ne félj, ne félj kicsiny sereg!"
15/ Imádkozni még szabad Gyallay Pap Sándor -"Örök rabság!" – Hangzott Dávid fejére a bűnös ítélet, az igazságot megtipró ajkán. S Blandrata kárörömet kacagott, míg a dévai várbörtön ajtaján sötét cellájába lépett a rab.
csak fényt, hallhatatlanságot ad. Rabkenyéren sínylődő testéből, mielőtt kilobbant az élet lángja a börtön kemény falához vágta. Ez a vértanúhalállal megkeresztelt hit, viharzó fájdalmak idején, mindig megkondítja erőink harangjait. Mikor sírva sajognak a szívek: Ezek az apró, életpergető dolgok és feltámasztanak a templomok. Testünkön ronggyá mállhat a ruha, lábunk alól kifuthatnak a földek, de ha hitünkbe fogódzunk, földi kínok karmok meg nem ölnek. Most szerte a világon, a gyűlölet, az irigység hőmérőjén, egyre fennebb és fennebb száll a láz:
legyen: az Iskola, a Templom, az Egyház.
16/ Dávid Ferenc Hallgassatok a szavamra, mesét mondok gyermekek. E kismese tartalmából tanulságot vegyetek. A híres nagy Kolozsvárott élt egyszer egy kisgyermek, szegény vargáék Ference, kiknél volt sok baj rengeteg. Kopottas volt a ruhája, a kabátja csupa folt. Pajtása az iskolában, Ferenckének nem sok volt. Panaszolta is anyjának:
szégyellik, rossz a ruhám, nem szeretnek úgy látszik. Szegény asszony biztatgatta szép szóval a kis fiát:
úgy leszel majd nagy diák. Aki jó s leckéjét tudja, majd lesz annak pajtása, aki életében többre viszi, mint sok gazdag sorstársa. Úgy is tett a kis Ferike, osztályában első lett; tanítói s tanárai dicsérték is mód felett. Iskoláit elvégezte, pap lett a kis Ferencből, tudása jutalmaképpen, most o állott legelől. Később püspök lett belőle, híres ember, nagy tudós. Bezzeg most volt sok barátja, s a ruháján sem volt folt. Íme, itt van a tanulság: be feledd el botorul, szegény gyermek is lesz híres, ha szorgalmasan tanul.
17/ Dávid Ferenc emlékezete Ki nem oltá négy század régi fénynél új fény támad, meg ne szűnjön dal és ének Dávid Ferenc emlékének. Luther, Kálvin csak a kezdet a bátrabbak tovább mentek. Fele úton meg nem álltak ésszel, vésszel szembeszálltak. És a harcban puszta szóra országokat vesztett Róma. Vesztett a menny az óhitben ki lett mondva Egy az Isten. Ki lett mondva, meg nem értve a próféta meghalt érte. De él a hit, él az eszme Megőriztük, nincs elveszve. Déva magas büszke vára hová egykor be volt zárva, lerombolva, széjjeldúlva nevét a hír tovább hordta. Ha nem volna dal és ének majd a kövek beszélnének. Egy kerek kő, az volt csak szép. Hogy lelkesült szaván a nép. Vállán vitte nagy templomba vallására áttért nyomban. És őrizte bajban híven Dávid hitét: Egy az Isten. Ki nem oltá négy század, régi fénynél új fény támad, meg ne szűnjék dal és ének, a nagy férfi emlékének.
18/ A gondolat szabad Bilincs Dávid kezén, az ajkán lakat, de felhők felett, de vizek alatt örvénylik, szikrázik, zúg a gondolat. Legyen tanyám, kietlen szírtorony, vagy börtön és magas vártorony, én amit akarok azt gondolom! Ó, mi gyönyör! Ó, mily isteni kép. Repülni! Dús képzeletem ne félj! Nem gátol ebben zsarnoki szeszély. Repülj, oltsd ki a földi lángokat, és népesíts be új világokat. Nincs porkoláb, aki meglátogat. Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor, se nagy tömeg, babért tépdesni bátor. S nincs aki téged bekerít, határol. Szabad vagy, mint űrben a fénysugár, szabad, mint a morajló tenger ár, s csak öntörvényed a korlát, a határ. Élet, halál: minden beléd merül. És bíróul fölötted senki sem ül, csak aki lát, az Isten egyedül.
19/ Dévai rab... Kezén bilincs ... annyi dicsőség után Déva várban senyved a „rab", gúnyos kacajban hahotázik s nagy beteg felett győzedelmes had. A hitszabadság bátor harcosa, az „Egy Isten” küzdő bajnoka, ím letiporva, megláncolva már, börtöne ajtaján hétpecsétes zár. És Déva rabja ott se csüggedez, Egy Istenben bízik és remél, az elhintett mag, tudja, hogy kikél. S a lelkekben tovább fejlődve él. A tisztult hit-eszme: Istennek szava, bilincseket tör nagy hatalma, hiába hát minden börtön, gúnykacaj, mert övé a végső, nagy diadal!
20/ Megnyitó vers Egy Igaz Istenünk, első szavunk Tied, Szent arcodat fordítsd mosolyogva felénk. Tégy minket méltókká, Te áldott, Te jó, hogy ünnepünk legyen nevedhez méltó. Ünnepi szint öltött kedves szép templomunk, szeretettel köszönt szeretet-otthonunk. Serkentsd szárnyalásra mindannyiunk szívét, hadd zengjük mind, áhítattal Dávid Ferenc nevét Szeretettel köszöntünk édes jó szüleink, közeli s távoli kedves vendégeink, legyen boldog óra, amit itt eltöltünk, szeretet és öröm lakozzék közöttünk. Minden felcsendülő ünnepi szó és dal, legyen a ti számotokra boldog diadal. Elnézés legyen, ha meg-megbotlunk itt-ott, s ünnepélyünk legyen ezennel megnyitott.
21/ Dávid Ferenc Azt mesélte a papbácsi minekünk, Dávid Ferenc volt az első püspökünk. Szamosparti Kolozsváron született, Ne felejtsd el székely ember e nevet. Onnan indult el hódító útjára, dicső neve egész Erdélyt bejárta. Éppen ...... év múlt el azóta, hogy a vallás szabadságát kimondta. O már meghalt, de szelleme itt ragyog, mint sötétben tündöklő csillagok. Az én kicsi szívem is úgy érzi a melegét, mint tavasszal a virág a nap hevét. Szeressétek jó emberek e hitet, mert csak ez az egyedüli kincsetek, én szeretem s boldog vagyok köztetek, s ha megnövök a hitemhez hü leszek.
22/ Győz az igazság Figyelj, testvér a múlt mesélni kezd; tehozzád is szól, ha lelked tárul, Déva várának bús rabja éled, Sorsáról a múlt mindent elárul. Dicső volt a nagy viták világa, Igazság napja ragyogott felénk, azt szomjazott minden élő lélek, s e lelket hozta a népünk elénk. Egy Istenről szólt prófétánk szava, mint Jézus és az egész Biblia, egy Istent zengett imája, lelke, örömmel vette azt a nép fia. Erdély földjén minden igaz lélek hallgatta őt, a zengő szónokot, igazság hangzott minden szavából, s ki csak hallgatta boldog volt.
A hit istennek az ajándéka, szabadon élhet mindenki vele: ne legyen máglya, hitéért üldözött, Istennel legyen a lélek tele. Törvénybe írta Dávid szelleme: Isten ajándéka a hit, mely szabad, boldog az ember, ki a hit útján jót cselekedve előre halad. Óh, milyen szép volt egész élete, próféta szava, fennkölt szelleme. Hogy lehet az, hogy sátáni lélek, gyűlölet támadt mégis ellene. Az eszmék útját börtön s vér jelzi, de a mártírság glóriát terem. Övék az élet s a dicső jövő, s az üldözője n éma sírverem.Hiába támad az igaz ellen a halál képe, kereszt és kard, Igazságával győz a próféta, mert Isten lelke az igazzal tart. Ezért él köztünk Dávid szelleme, s hallhatatlan lesz míg csak ember él. Mert tanításában isten lelke van, diadalt arat s mindig szárnyra kel.
23/ Ballada November éjszakájáról Páll Lajos Így volt bizony, Déva várán másodszor ült trónt a sátán. November kint törvényt vacog, fogy a hit az agy-marékban, keserűen megnyugodva háta mögött asszonyhangot vélt hallani az ősz pró féta.
Azért jöttem utad elé, - szólt a kövek lelke halkan, jó Kőműves Kelemenné.
romlásukba bomlott falak, urad-híved vet a tűzbe, s ország romlásba kavarnak. ne bánd, nincs mit, régi nóta, sas lábán vétekgyűrű. Nagy az ár az ezüstért, emlékükkel küzdő holtak, bűneikért nem elég már Krisztusunk sem megváltónak. Nem volt föld még álmatlanabb, sem tobzódóbb reményében, be elfordította orcáját, rólunk az egy igaz Isten. Mégis mint kit örvény kerget, indulj mélynek nagy tűzkerék, kihunysz, de hidd, örök a fal, mibe hamvadat keverték. Halkult a hang, hajnalodott Kelemenné szépen, gyöngén nézte magát a próféta lassan hűlő szeme tükrén, s akkor éjjel Erdély – hosszat bokáztak az akasztottak!
|
24/ Dávid Ferenc emlékezet Dávidnak lelke suhan most itt át ... S mindnyájunkon végig tekint ... Küzdelmes élete ragyog reánk s vallásos életre tanít. Ellene támadt az egész világ, de a szent eszmék mellett o megállt. S mártír koszorú lett ékessége, és sohasem, sohasem fogy el a fénye. Oh, milyen drága, szent nekünk e múlt, öröm és bú kapcsol hozzá. Az eszmék fényétől ragyog az út, s ezen megyünk mi is tovább. A mi sorsunk is emberi küzdelem, de gyermekit Isten nem hagyja el. S megyünk tovább merre az út viszen, megsegít minket mindig az egy Isten. Dávidnak lelke suhan most itt át, S glóriás arca ragyog reánk. Reánk, kiket hitre megtanított, szent biztatással mosolyog. Soha el ne csüggedj, mindig csak higgy! Küzdj, remélj, szeress s Isten megsegít! Csak arra kérd Istent, égi Urad, Mindenható, mindenható, Óh, el ne hagyj!
25/ Dávid Ferenc utolsó monológja Molnos Lajos ...én, Isten akaratából Dávid Ferenc, amiként foszlott burkát ősszel a dió, elhagyom a gyarló test páncélját-börtönét. Már nem hallom a falrakó tizenkét mesterek kétségbeesett és dühödt szűköléseit, sem pedig ama szerencsétlen áldozat-asszony egyhangú sírdogálását, csendes sóhajait végtelen hosszú napokon, meggyötrő nehéz éjeken. Ki végképp szabaddá lenni készül, azzal a Végtelen társalog, s a Nagy Ismeretlen tájai terülnek el megfáradt látása előtt... Számot adni most arról, mi végre voltam e földi futásban, s mi végre levék az, aki levék? – aligha tartozik énreám. Lesz, aki megítélje sorsomat s jobban, mint ezerszerte-ezer bírák s prókátorok: az Úr, akinek kegyelméből és ti, akiknek akarattyából voltam, aki levék. Énmagam méricskélésével én sohse fáradozék, így hát most sem teszem. Nem a fának dolga az, hogy megítélje gyümölcseit. A fának dolga az, hogy megteremje azokat. Hogy jó volna élni még egynéhány éveket, s lehetett volna is? De mi dolga a diónak, kérdezem, ha itt már a termést-begyűjtő őszidő?! – Lelkem a Végtelennel társalog, a Nagy Ismeretlen tájai már e komor négy fal között, amely testemnek a börtöne, a lelkemnek edzeje volt, miközben ama áldozatos asszony mondikálását hallgatám, s aki többé már nem szól énnekem – Mert én, Dávid Ferenc, az egy igaz Isten nevében most íme, végképp szabad leszek, miként sarló nyomán, nyári hajnal hűs templomában a megnyugodott súlyos kalász...
26/ Hiszek Hitben születtem és igaz hitben élek. Erről vallást tenni én sohasem félek. Hiszek jó Atyámban, édes Istenemben. Aki ott lakozik fenn a magas mennyben. Hiszek Jézusban, Isten gyermekében, Aki eljár hozzánk karácsonyi fényben. Szentlélek tüzétől én is fellángolok, És megbátorodom, mint az apostolok. Hinni, imádkozni és dolgozni fogok, Tanulok mindaddig, amíg szívem dobog. S amit bibliám mondd, alázattal hallom, Keresztény hittel hirdetem és vallom. Az életemmel is bizonyságot teszek, Itt, most és mindenütt, míg a földön leszek. Hadd szálljon hát szavam az Úr zsámolyáig, Hiszek örök Isten, hiszek mindhalálig.
27/ A Magyar Messiások Ady Endre Sósabbak itt a könnyek, s a fájdalmak is mások. Ezerszer Messiások a Magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak, s üdve nincs a keresztnek, mert semmit se tehetek, óh, semmit se tehettek.
28/ Dávid Ferenc szép hitében Dávid Ferenc szép hitében éltek őseim, ezt vették át eleiktől édes szüleim. Ebben kereszteltek engem, ebben maradok, ebben gyakorlom magam, amíg meghalok.
29/ Hogyha én pilóta lennék Hogyha én pilóta lennék, s volna egy repülőgépem, átsuhannék én e napon, a novemberi kéklő égen. Meg sem állnék Déva várig, s ott a várromok felett úgy keringnék, mint a madár, mert kis szívem úgy szeret. Téged kedves Dávid Ferenc, egyházunknak mártírja, s a koszorút, amit vinnék, le is dobnám én oda, le az ősi romokra.
30/ Szabadság – szeretet Mint két folyam, ha egybefolyt Együtt lejt a tenger felé. Testvér testvérre így talált, Így szállj a szabadság felé. Elaljasul a rabbilincsen Az ész, holttá fakul a hit, Ha szabadság nem lengeti Az emberlélek szárnyait. Szabadság, melynek szent a múlt De bátran a jövőbe lát, Nem hagy pihenni, harcba küldi Keresni lelkünk igazát. Szabadság, melynek fékje van, Az égből esd látó szemet, Az áhítat a fegyvere, S lehelete a szeretet. Próféta hit, igédre vár, A láncát tépő gondolat, Isten nevében teljesítsd Megváltó hivatásodat.
31/ Dávid Ferenc Gellérd Imre Nem ébenfabölcső ringatta életre, szolgák hada nem járt nyomába, termo népi mélység dobta felszínre őt, s egy forrongó század vette hatalmába. Forradalmár volt o, szakított a múlttal, mely a szabad szárnyalást gúzsba kötötte. Dogmák béklyóit népe ösztönéről letépte, a kábult kort új partok felé lökte. Magyar volt, tulipános, keleti igézet megszállottja, nagy, merész álmodó. A korlátlanság volt életében a mérték, szíve mélység, szeme tűz, szíve Istent álfogó. Dráma volt o dalban elbeszélve ki ősgyökerekben a népből eredzett. Ősvágyak szent tüze lobogott fel benne, s a tiszta jézusi forráshoz vezetett. Kiről mesélek? Kitaláljátok-e? Felismeri-e a rügy a gyökeret? ...Dávid Ferenc volt o, a második Jézus ... Koronázza nevét ma fénylő kegyelet.
32/ Bezáró Egy igaz Istenünk szívünkből a hála kicsordul s szétárad mint csillagok sugára. Áldott légy jó Atyánk, ki úgy szeretsz minket, hogy sikerre vihettük az ünnepélyünket. Köszönjük, hogy befogadtál drága, szép templomunk, most búcsúzik tőled szeretet otthonunk. Növelj és bátoríts míg élünk bennünket, bárhová visz sorsunk várj, hívj haza minket. Papbácsi meséjén meghatódott szívünk, Dávid Ferencünket még jobban szeretjük. Legyenek áldottak, hogy hozzánk eljöttek, meggazdagították a mi ünnepünket. Erdélytől, Indiáig, hol unitáriusok élnek, a gyermekek mind e tiszta hiten élnek. Van egy Istenünk Jézust követjük, Dávid Ferenc apostolunk szívből szeretjük. Omló Déva vára elvész a homályba ám ki ott szenvedett őrzi a szeretet hü szívünkbe zárja. E három áldott név székely gyermekek összeölel minket is, mint jó testvéreket. Édes jó szüleink csak egy pár szót mondok, köszönjük, hogy szerettek, bár adunk sok gondot. A szeretet otthont gondjukba ajánlom, Dávid Ferenc ünnepét ezennel bezárom.
34/ Induló Nyitrainé Légy kisgyermek jószívű, jószívű, vallásodhoz mindig hü, mindig hü, tiszta szíved minden dobbanását Istenednek őrizd meg. Légy kisgyermek jószívű, jószívű, Istenedhez mindig hű, mindig hű. Az életben bátor, tettre kész, ha majd a bűn felett győzni kell...
35/ Induló Nyitrainé Boldog élet, bátor ének, mind a lelki táborba hív, Istenünkért s Jézusunkért dobbanjon meg minden szív. A jó gyermek hívó szóra, tettre készen bátran kél, jó munkával, tett imával, a jövőtől sohsem fél. A mi kincsünk lángoló szív, hit, remény, áldás, szeretet, szívünk, lelkünk egyet óhajt, nemesebb, szebb életet. Hivő szívvel, dol gos kézzelki velünk tart mind rokon, nem térünk mi pihenőre csak e fényes csúcsokon.
36/ Dávid Ferenc a börtönben Déva várának a sötét börtönében, ide hoztátok hát? Ide zártátok be? Erősek vagytok, ti gyönge testtel szemben, de nincs hatalmatok a lelken, szellemen. Nincsen, s megfogja majd a világ tanulni, hogy Isten csak egy, csak őt kell imádni. S azt is megtanulja, hogy őt imádni kell: mert másképp az élet a fertőbe vész el. Ez a próféciám, mást nem szólhatok, börtönnel belőlem más szót ki nem csaltok. A börtön leomlik, az erőszak ledűl, de áll az igazság örökkön s egyedül. Déva várának a sötét börtönébe elveszíteni hát ide hoztátok – Oh, eszméim fénye áttör a várfalon s még szebben fénylik majd túl a halálomon.
37/ Déva vára Józan Miklós Óriás határkő kelet s nyugat között, melyet annyi könny, annyi vér öntözött; állasz, óh dicső vár komor fenségedben, késő utód előtt hálás kegyeletben. Ormaidon pihen tépett vándor felhő, bokraiddal játszik nyájas esti szellő. Csillagok kigyúlnak, holdvilága dereng, lelkem is édes-bűn múltadon elmereng. Titánkéz emelt ki anyaföld méhéből ködös régiségben, ahová nem ér föl merész reptű szárnyán mosolygó képzelet, csak az Úrnak lelke honolt a mély felett. Állasz, óh, dicső vár, te élő piramis nem visszhangozza bár szolgák siralmait borongó kebeled, neked is van gyászod: Ide börtönözték a hitszabadságot. Még alig pirkadott lelkünkben a hajnal, még alig csendült fel ajkunkon tavasz-dal, még alig ringatá képed Maros árja, s mentén alig gyüjte ibolyát a lányka. Elhervadt a virág, kora dér lepé meg, ébresztő dalából lőn halotti ének. Örökélet gyöngyét iszap, homok nyelte, ellobbant a láng is, az igazság lelke. Fejedelmi napunk az örökkön áldott, mindhiába szórt ránk oly pazar világot, mindhiába vonzott bíboros palástja, mihelyt lehanyatlék, megingott a bástya. Zászlótartó maradt a hit fejedelme, az emberiségért szent tusára kelve; száz csatában edzett, szépséges próféta ajkán, szívén: „A hit Isten ajándéka." Láttad, óh, dicső vár a nagyszerű mámort, zúgó szélben hallád a riadó tábort: rajta, följebb, följebb, a zászlós így kiált, megirigyelted a kincses város fiát. Örömtüzek gyúltak hét büszke bérc fokán, viaskodott velük sokáig az orkán: Fújta, tépte, dúlta, ... s nem tört meg a varázs, oltári lángba kap az eleven parázs. Kitártad előtte szellős sasfés zkedet,szent falaid közé a harcból érkezett s röpült sasként tovább izzó lelke álma, meghozza gyümölcsét vértanú halála... Mohlepte határkő múlt s jövendő között, melyet annyi könny s annyi vér öntözött, állj meg óh, dicső vár századokig itten, sziklabástyád őrzi az egy igaz Isten!...
38/ Dávid Ferenc emlékére Ezerötszázhetvenkilenc november közepe táján elmúlásról jajgat a szél Déva vára omló ormán. Az éjszaka esőt szitál, dagad tőle a vén Maros, kapuboltban borzongva áll a várat őrző dragonyos. Néha-néha, ha alábbhagy a bősz idő háborgása, nehéz léptekkel elindul rabfigyelő körútjára. Egy cellából tegnap óta csak nyögést, csak sóhajtást hall, mintha valaki odalenn viaskodnék a halállal. Hallgatózik ... majd betekint a keskeny kémlelő lyukon, megszólítja azt, ki bent nyög, mint egy érdeklő rokon. Mondd meg nekem, akárki vagy, milyen bajnak kínzottja vagy? Mi fájdalom gyötör téged? Mi az, ami nyugton nem hagy? ott benn csend lesz ... nem nyög immár, csak a szél döng a várfalon. Szalmaágyán felül a rab, mintha ülne ravatalon... És megszólal csendes szóval, de erő s tűz feszül benne, mintha régi ezüst serleg megkondított hangja lenne. János Zsigmond udvarában első prédikátor voltam, a megtalált igazságot, az egy Isten hitet szóltam. Eláll a szél. Mintha o is hallgatná, hogy mit mond a rab, s a szétfoszló felhők közül kiragyog egy fényes csillag. A hit Isten ajándéka! üzente általam Isten, s a jelszóval Erdély földjét szabadság földjévé tettem. Künn semmi nesz. A világ áll mintha halkult szívveréssel az éjszaka is meghallgatná e megrázó szent beszédet. E jelszóra, mint sziklára szentegyházat építettem, Erdély, népe, fejedelme zengte-zúgta: Egy az Isten! Erdély egén a csillagok villognak az éjszakába s ím közöttük bús mosollyal feltűnik a holdvilág. Írtam, szóltam, tanítottam szeretetre, szabadságra, Jézus útján egyengettem mely visz Istenországába. Hitszabadság fejedelme váratlanul sírba szála, Erdély ékes glóriáját tépni kezdé ármány átka. A tündöklő éjszakában megremegnek a csillagok s a Kárpátok horizontján alábukik a teli hold. Felsúg a szél. Várfalára ráborul az éj homálya. De a vihart is túlzengi a rab ezüst harsonája börtön, máglya, kard, erőszak, ölhet, éghet, vérbe folythat... szó elhalhat, szív megállhat, de az igazságnak ember útjába nem állhat... Mert az igazság: az Úristen beszéde... s az Isten beszéde megmarad örökre... Elhal a hang lenn a mélyben... megreccsen a cella ágya, a rab utolsót sóhajtva lehanyatlik a szalmára... Künn az éjben száguld a szél tova viszi a harsonát: vaksötét lett, felhős az ég, de a csillag ragyog tovább. Harcot vív az éjszakával, viharral, vésszel konokul, világit a vaksötétben egyedül, olthatatlanul. Déva vár áll, zord-sötétben, falai közt a szél motoz, az ablaknál megrendülten áll egy ember: a dragonyos. Mint egykoron a százados, a Jézus keresztje alatt, o lett megrendült bizonyság: „Bizony, Isten fia vala!" Eltemették, elporladott... de felgyújtott egy csillagot! Bármerre mész a hazában, mindenünnen feléd ragyog. Nem lehet már kioltani! Elviharzottak századok,
de a csillag fennen ragyog. Eltemették ... elporladott... Hol a sírja? ... Te sem tudod. Elvegyült a föld porával, nincsen sírja! Feltámadott! Déva vára leomolhat, jöhetnek új, vad viharok, Dávid Ferenc él örökké! Csak növelik a századok! Él hitünkben, él szívünkben,.. szóban, dalban fenn ragyog,... igazságban, szabadságban. Nincsen sírja! Feltámadott!
39/ A dévai mártír Több, mint négy évszázad suhant el azóta, a dévai mártír szemét, hogy behunyta. Hol a sírja, merre pihen fáradt teste? nem tudjuk biztosan, de él fennkölt lelke. Él bérces Erdélyben, túl a nagy alföldön, túl óceánon, hegyen, rónán, völgyön. Éljen szép, szent eszméd, ezért imádkozunk, te dévai mártír, mi nagy apostolunk.
40/ Ki volt nagyobb? Báró József Nem tudom én, melyik volt szebb, melyik dícsőbb, melyik nagyobb? Az e, aki a hitért Genfi máglyán elhamvadott? S ott a mezon, hol elhamvadt most győzelmes oszlopa áll, a békepalota előtt hadd ismerje a nagy világ. Vagy az, aki kerekkövön beszélt Jézus szellemében. Szép Kolozsvár őt követte, oly erős volt a hitében. Az ember megbecsülése, ima s jótett a fő lényeg, a hit Isten ajándéka, ez a legszebb világnézet. Vallásszabadságért küzdött a tordai országgyűlésen, s mégis ott kellett meghalnia a dévai vár börtönében. Vagy, aki szentírás alapján sok tudással szembeszállott le nem győzve védelmezte a megismert igazságot. Vagy az, kinek idejében sok templomot veszítettünk, de úgy szólt a nagy viharban, hogy helyén maradt a szívünk. Vagy az, aki vallásunknak újra fényt és nevet adott, egyházunknak szeme, szíve, és lánglelkű szónoka volt. Vagy az, kinek idejében sok templomunk, tornyunk épült, szabadelvűek szemében vallásunk újra megszépült.
Vagy az, aki összeszedte a Székely meséket, nótákat, egy csokorba gyűjtögette a szebbnél szebb vadrózsákat. vagy az, aki nagy tudós volt, tíz nyelv s tudomány tanára, vallásunkról megjósolta hogy az a jövő vallása. Vagy az, aki megmutatta, hogy a székely szegény legény nagyra képes, ha van hite, és az akarata kemény. Kinek Isten segedelme volt virágzó gazdagságán, s fejedelmileg áldozott hitünk, egyházunk oltárán. Vagy az, aki félszázadig hordott püspöki palástot, két kolégyom, száztíz templom, vezetésén felvirágzott. Kinek kormányzása alatt nagyra nőtt az egyház képe, testvérünk lett tengeren túl Martineau és Channing népe. Vagy az, aki ... sokan voltak, jóltevők és főpásztorok. Ki tudná mind felsorolni, mit tettek a kurátorok? Akik egyházunk hajóját jó időkben, rossz időkben vezették, hogy sziklák közül fusson békés kikötőbe. Ne felejtsük őtet se el, azt a hallhatatlan székelyt, ki művében megrajzolta milyen: „Székelyföld és népe." S hát ki lelkes apostolként úgy szólottak a néphez, négy helyen is hajléka lett a múzsáknak, serényeknek. A misszió harcosai itthon s messzi idegenben hogy az az unitárius név ragyogjon mind ékesebben. Vagy tán azok voltak nagyok kik más egyház kebelében az egy Istent prédikálták meggyőződésük tüzében. Írók, költők, nagy próféták hirdetve jövő vallását egy eszményibb, boldogabb kor dicső hajnalhasadásáért. Nem tudom én, melyik volt szebb, melyik dícsőbb, melyik nagyobb, de áldom Istent hogy egyistenhivő vagyok.
41/ Dávid Ferenc Két arca van: az egyik rám mered, mint büszke kőszirt nyüzsgő völgy felett, lelkünkbe néző lelkiismeret. Dacos kemény arc, gránitból faragták, tekintete a végtelen szabadság. Belécsonkulnak gyilkos, balga szablyák. Századok felett virraszt egyedül, magányos, büszke csend veszi körül, lelkén az óriások gondja ül. A másik arca szenvedő, szelíd... hordozza titkon mások könnyeit, s magányok mély völgyébe rejtőzik. Alázatos arc ... Remegő gyerek... ... Amazt mi látjuk, földi emberek, Ezt csak az Úr, a csillagok felett. |