Imák
| Ima Szabó Dénes Addig, amíg élünk, addig, amíg vagyunk, tehozzád Istenünk, forrón imádkozunk. Magunkat vigyázva, anyanyelvünk védve, szívünket, lelkünket berakjuk kévébe. Úgy őrizzük v édve,mintha búza volna, minden ocsút, férget letisztítva róla. Kérünk, fohászkodunk, add, hogy megmaradjunk, ezután is Hozzád, magyarul szólhassunk. Addig, amíg élünk, addig, amíg vagyunk, Erdély ősi földjén magyarok maradunk.
Imádság Tordai Matyó Hatalmas nagy Isten, ura e Világnak, egyedül csak Téged, tisztellek, imádlak. Hozzád fohászkodom, este, reggel, délben, Te vagy a hajlékom nyáron és a télben. Téged dicsőítlek imában és dalban, te vagy a mentsváram lelki zivatarban. Hozzád menekülök a viharos éjjel, lelkemről a felhőt Te oszlatod széjjel. Nélküled a szívem vergődik és vérzik, kezed segítsége lépten, nyomon érzik. Lehet az napsugár, sötétség, kemény fagy, könnyben és mosolyban, mindenütt jelen vagy! És gyakran sértelek, válaszul lágyan szólsz... megbotlom, elesem, Te mindig felkarolsz. Gyötrelmes éjszakán álmom vagy, vánkosom, kórházi ágyamban is te vagy az orvosom. Bontsd le a gonosznak bűngyártó hajlékát, fékezd a rossz ember tetteit, szándékát. Adjál nemes rügyet a zöldelő fának, te vagy az egyetlen Ura e világnak. Reményem, óhajom, tenálad meglelem, nincsen és nem is volt, idegen Istenem. Trónusod elébe vezessen szent kezed, ezt kéri e gyarló bűnbánó gyermeked.
Áldó ima Sándor Szilárd magukhoz ölelnek a szavak becézgetnek hit-kereső szabad dallamokkal építik bennünk a várat újrafestik lelkünkben a tájat meddig s miért késik a remény (?) nekünk már a biztonság is kevés (?) adjon hát forró bizalmat Isten fázó önmagunkon hogy átmelegítsen szabadakaratnyi hitet kétmaréknyi imához szent szeretetet a szívdobogásnyi világhoz megigazítót érted (!) mindennapi fohász-csend övezze élő léted s ki sértett azt is kerülje el a kísértet zálogba adott ez az élet (?) kin sebeket vár a sértés ne bomlassza a kísértés ki megritkítja hangját s baját ne szédítse azt lankadás kit az élet két kézzel cirógat ne felejtse el a sírókat s a sírokat legyenek önmagukért a leirt betűk honnan áldásainkat kimeríthetjük a Gondviselő adjon annyi áldást ne fagyhasson be a szántás az elvetett magok megérhessenek minket is tisztán megérthessenek.
Himnusz a naphoz ismeretlen akkád költő Mi urunk, aki eloszlatod a sötétséget és megvilágosítod az ember arcát, kegyelmes Isten vagy Te: fölegyenesíted a meghajoltat, véded a gyöngét – a föld fiai mindenütt a Te fénylő orcádra tekintenek! Jöttödkor egyugyanazon hang mozdul minden élő torkában, s a fejek is egyféleképpen emelkednek, amikor első sugárkévéid fölizzanak – keltedet mindenek örvendezve és ujjongva köszöntik. Te vagy a távoli egek határán kibomló fény, Te vagy a föld peremén lobogó égi máglya – ha csak reád pillantunk, halandó szívünk belereszket!
Imádkozzunk otthonunkért Nagy Ferenc Köszönöm, hogy otthonom van, legforróbban ott szeretnek, van is része minden jóban növő testemnek-lelkemnek.Áldd meg Istenem házunk táját, falai közt békén éljünk, óvjuk rendjét, tisztaságát, s legyen szép tettünk-beszédünk. Segítsünk egymásnak buzgón,
hogy legyünk túl sok bajunkon, s örömeink sokasodnak. Tápláljon a napi kenyér, pihentessen a jó álom, s otthonunknak boldogsága kísérjen a nagy világon. Ámen.
Vágyak netovábbja Kozma Andor Adj nekünk Úristen, egyszerű lakot, Napkeletnek néző vidám, ablakot, Néhány fát, virágot a kis ház körött, S tisztes szegénységhez kedvet, örömöt. Friss, jó egészséget, munkához erőt; Add, hogy ne hajlongjunk dölyfösök előtt. Aggódva ne csüggedjünk változó kegyen: Jóltevőnk és gondunk egyképp ne legyen! Adj kevés barátot, de ki minket ért, S velünk együtt buzdul szép eszményekért. Add másnak a hívság rangos címeit, nekünk add a jóknak hálás szíveit. Adj ajkunkra nótát tréfát, nevetést, Bátor, küzdő sorsban megelégedést. Sir fagyát legyőző nagy hit melegét! Soha ne adj többet, nekünk ez elég!
Zsoltáros hangon Zsoltáros hangon szálljon énekünk, Imádunk téged áldott Istenünk. Zsoltárok szárnyán imádság fakad, Imádság ölén az élet szabad! Zsoltáros hangon zengjünk éneket, Hatalmas Isten dicsős ég neked.Hitünk szépsége drága kincs nekünk, Boldogit minket s el nem tévelygünk. Századok múlnak, az idő halad, De a mi hitünk mindig megmarad. Zsoltáros hangon zengjünk éneket, Hatalmas Isten dicsőség neked. Lelkünk mélyén hit, szívünkben remény, Isten országa így jön mifelénk. Gonoszság útján el nem indulunk, Jézus példája szabja meg utunk. Zsoltáros hangon zengjünk éneket, Hatalmas Isten dicsőség neked.
Imádság Vargha Gyuláné Ó hála néked jó Atyám, Hogy engem úgy szeretsz, Gondot viselsz mindig reám, S ösvényeden vezetsz. Taníts, nevelj, hogy Téged Jobban szeresselek, Hogy ezt a földi életet Leélhessem Veled. Híven követve Jézusom, Lelkem hü pásztorát, O jár elől a jó úton, O visz a mennybe át.
Reggeli imádság Gerő Sándor Elmúlt az éj, felkelt a nap, Jó Istenem én áldalak. Velem voltál, megőriztél, Hatalmaddal körülvettél. Ha velem vagy s enyém maradsz, Munkámhoz új erőt, Te adsz.
Istenem, Istenem! Pósa Lajos Istenem, Istenem, Te légy segedelmem! Jó Atyám, ne engedd, Hogy vétekbe essem, Mindenféle rossztól őrizd meg a lelkem. Tiszta legyen, mint a Fehér galamb szárnya, Harmatgyöngyben fürdő Liliom virága, Mint a leesett hó, Mint a nap sugára.
Tied a dicséret Erdélyi Ilona Téged dicsér az én lelkem, Mikor a nap felkel, Téged hívlak segítségül Minden áldott reggel. A te áldott szent nevedben Kezdem a munkámat, S tied szívem akkor is, ha Öröm ér vagy bánat. Tudom, minden javamra van, Ha szeretlek téged, S tudom azt is, hogy mindenért Tied a dicséret! Téged hívlak, téged áldlak, Ha nyugodni térek, Legyen egész életemben Tied a dicséret!
Tanács Kiss Menyhért Akit szeretsz, ne bántsd, ne sértsd, Egy rossz szó épp elég, Hogy rádobja a szenvedés És bánat fellegét; Hiába süt ki majd a nap, Hiába mosolyod, A meg nem érdemelt seb ég, S mindig égetni fog… A rózsafa viharral is Dacol a szirteken, De a villámból egy sugár Kioltja hirtelen; Aztán csókolhatja a szél, Nap forró mosolya – Akit szeretsz, véletlenül Se bántsd soha, soha…
|
A szeretet ege Fekete Lajos A szeretet egén nincs ború Se villámló harag. Belőlük röppennek fényébe Az öröm-madarak. Csak a lélek és a szív teljes Szeretetet lehet Olyan hatalmas és végtelen, Mint a mélykék egek. A szeretet ege sugaras, Napja: Isten szeme. S nem téved el az, kit őriz e szem Égi tekintete.
Adjon Isten Adjon Isten minden jót ez új esztendőben: Jobb időt, mint tavaly volt, ez új esztendőben: Jó tavaszt, oszt, telet, nyárt, jó termést és jó vásárt, ez új esztendőben. Adjon Isten minden jót, ez új esztendőben: zsíros esőt, kövér hót, ez új esztendőben; bő aratást, szüretet, egészséget, jó kedvet ez új esztendőben. Adjon Isten minden jót ez új esztendőben: drága jó bort, olcsó sót, ez új esztendőben; jó kenyeret, szalonnát, tizenkét hónapon át ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót ez új esztendőben: vegye el mind a nem jót ez új esztendőben: mitől félünk mentsen meg, amit várunk legyen meg ez új esztendőben!
Miatyánk Reviczky Gyula Urunk, Atyánk, az ég lakója, a csillagoknak alkotója, ki fenntartod mindenütt a rendet, dicsőség a te nagy nevednek. Az igazak, jók, akik élnek, mindenha csak benned remélnek, te vagy az o buzgó imájuk, Oh, jöjjön el a te országod. Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy; belátásod mindent igazgat, adsz örömet, csapást, kegyelmet: a te akaratod legyen meg. Panasz sosem jön ajkunkra; csak te ne hagyj soha magunkra, s ki élni engedsz, add nekünk meg ma s mindennapi kenyerünket. S ha bűntől (hisz gyöngék vagyunk mi!) nem bírunk néha szabadulni, bár a fenyítés téged illet, bocsásd meg a mi vétkeinket. S mivel gyöngék vagyunk a jóra, legyen hát vétkeink adója, hogy amidőn felebarátunk bánt, néki szívből megbocsássunk. Száz fájdalomnak, száz veszélynek vakon megy itt a test s a lélek, de mi fogjuk kerülni mindet, csak meg ne kísérts soha minket. Miatyánk! büntess, hogyha kell, de taníts imára, türelemre, s ki örök, égi díszben állsz fenn: oh, ments meg a gonosztól. Ámen!
Imádság a gyűlölködőkért Juhász Gyula Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, A gyűlölködőket és köpködőket. Szeretted ezt a szomorú világot, S az embert, ezt a nyomorú virágot. Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet, És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet. Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. A megbocsátást gyakoroltad egyre, Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. Ma is elégszer hallod a magasban A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. A gyilkos ember hangját, aki részeg, S a szeretet szavát feszítené meg. Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, A gyűlölködőket és a köpködőket. Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.
Imádság Lermontov Ha sorsom néha megtapos S bú fogja szívem át, Elmondok egy csodálatos Igéjű mély imát. Megnyugtató áldott varázs Árad belőle rám, S gyógyít a szent vigasztalás, Míg mondogatja szám. S egyszerre nem fáj semmi sem, Gond és bú nem sebez, Sírok, hiszek s nehéz szívem Oly könnyű, könnyű lesz.
Angyal Lermontov Éjfélkor az égen a csendből elő Angyal szállt, zengedező. Felhőseregek, csillag-miriád, A hold hallgatta dalát. Mily boldog a lélek – ily szava kelt – Amíg hona édeni kert. Jóságos az Úr! – öntötte szelíd, Hü szíve dicséreteit. Csecsemő lelket vitt – átölelé – A könnyek völgye felé. Elszállhat a dalból a szó idelent: A dallam, a hang sohasem! Szennyezte, gyötörte soká a világ, De emelte a lelket a vágy! S nem adta az égi zenét, amíg élt, A földi üres dolgokért. (fordította Illyés Gyula)
Ima Lermontov Ne sújtson átkot, könyörülj meg Rajtam, ne büntess, Istenem, Hogy e sötét siralomvölgyet S szenvedélyeit szeretem. Hogy élő igéid patakja Lelkem ritkán öntözte meg, Hogy hajlékodat odahagyva Elmém béklyótlan tévelyeg. Hogy lelkemből sisteregve A lávaszenvedék kicsap, Hogy homályt lobbant a szememre Az iszonyatos indulat. Hogy tehozzád hajolni félek, S e földi tér szűk énnekem. S nem hozzád szárnyuló dicséret, Teremtőm, bűnös énnekem. Vagy ezt a lángot oltsd ki bennem, E vad tűzvészt fékezd te meg, Tedd, hogy e szív kővé meredjen,Vakítsd meg e sóvár szemet! Irtsd ki bennem iszonyú szomját, Maró szomját a dalnak – add, Hogy megtaláljam újra Hozzád Vezérlő keskeny útadat!
Az Úr érkezése Ady Endre Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel. Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.
Miatyánk Babits Mihály Miatyánk, ki vagy a mennyekben, Harcokban, bűnökben, szennyekben, Rád tekint árva világod: A te neved megszenteltessék, A te legszebb neved: Békesség! Jöjjön el a te országod. Véres a földünk, háború van, Kezed sújtását sejtjük uram, S mondjuk, de nyögve, szomorúan,
legyen meg a te akaratod! - mint angyalok mondják mennyekben. Előtted, Uram, a hon java,S hulljon a lomb, csak éljen a fa: De vajon a legkisebb lombot Nem őrzi-e atyai gondod? Nem leng-e az utolsó fürtön is, Áldva, miképpen mennyekben, Azonképpen itt a földön is? Megráztál, nem lehet szörnyebben, Már most, ami fánkon megmaradt, őrizd meg szív a bús gallyat: Mindennapi kenyerünket add Meg nekünk ma, és gyermekeinket Növeld békére: ha bűn, hogy lábunk Ma vérbe csúszik meg: értük az! Bocsásd meg a mi bűneinket, Miképpen mi is megbocsátunk Ellenünk vétetteknek: a gaz Tied, büntetni: mienk csak az, Hogy védelmezzük a mieinket! És ne vígy a kísértetbe minket, Hogy ártatlanságunk tudatát, Mint drága páncélos inget, Őrizzük meg bár véresen, Hogy át ne hasadjon sohasem. Jaj, aki ellenünk mozdul: Megvívunk, készen, bármi csatát, De szabadíts meg a gonosztól, Mert tiéd az ország, Kezedbe tette le sorsát, S te vagy a legnagyobb erősség: Ki neveden buzdul, Bármennyit küzd és vérez, Előbb vagy utóbb övé lesz A hatalom és a dicsőség!
Jónás imája Babits Mihály Hozzám már hűtlen lettek a szavak, Vagy én lettem, mint túláradt patak, Oly tétova, céltalan, parttalan S úgy hordom régi sok hiú szavam, Mint a tévelygő ár az elszakadt Sövényt, jelzőkarókat, gátakat. Óh, bár adna a Gazda patakom Sodrának medret, biztos utakon Vinni tengere felé, bár verseim Csücskére Tőle volna szabva rím Előre kész, s mely itt áll polcomon, Szent bibliája lenne verstanom, Hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan Bujkálva, később mint Jónás a Halban Leszálltam a kínoknak eleven, Süket és forró sötétjébe, nem Három napra, de három hóra, három Évre vagy évszázadra, megtaláljam, Mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, A régi hangot, s szavaim hibátlan Hadsorba állván, mint O súgja, bátran Szólhassak s mint rossz gégémtől telik És ne fáradjak bele estelig, Vagy míg az égi és ninivei hatalmak Engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.
|