Érintkezésben

„Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket…” (Mk 10, 13/a)

Amikor családtagok, rokonok, jó barátok hosszú útra készülnek, és tudják, hogy huzamosabb ideig távol lesznek egymástól, ilyesmit mondanak búcsúzáskor: „tartsunk kapcsolatot”, „aztán halljunk majd egymásról”… Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy időnként váltsunk egy-egy levelet, időnként hívjuk fel egymást telefonon, váltsunk néhány szót ünnepi alkalmakkor – karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, évfordulók, születésnapok, stb. alkalmával – keressük fel egymást egy-egy üdvözlőlappal. Röviden: maradjunk érintkezésben, a távolság ellenére is, amely hosszabb-rövidebb ideig elválaszt bennünket egymástól.

Van, azonban az érint szónak és származékainak, az érintésnek, érintkezésnek egy mélyebb értelme is, hogy ez feltáruljon előttünk, ahhoz engedjétek meg kedves Olvasóim, hogy emlékezetetekbe idézzem Michelangelo híres mennyezeti freskóját a római Sixtus-kápolnából. Aki még nem járt ott, számtalan reprodukcióról ismerheti a csodálatos falfestményt.

A freskó a teremtésnek azt a mozzanatát jeleníti meg, amikor az Úr életre kelti teremtményét Ádámot: amikor a Lelket/Szellemet adja számára. Hogyan is történik mindez? Mózes első könyve azt írja ugyan, hogy „…megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába.” (1 Móz 2, 27.), de ez éppoly szimbolikus megfogalmazás, olyan megjelenítése szavakban az életet adó gesztusnak, mint amilyen megjelenítés – képben – a Michelangelóé. És ő ezt úgy jeleníti meg, hogy az Úr a földön fekvő ember felé nyúl, az ember – az élő, de még öntudatlanul cselekvő lény – pedig az Úr felé és bár nem ér össze az ujjuk, mi a nézők tudjuk, hogy vagy összeért már pár pillanattal ezelőtt, vagy össze fog érni egy pillanat múlva, és mindenképpen valami csodálatosnak vagyunk tanúi.

Egy érintésnek. Egy érintésnek, amely által élő Lélek/Szellem áramlik az istenségből az ő képét viselő földi lénybe.

Érdekes és érdemes elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen az is egy fajta érintés, amikor mi elragadtatottan szemléljük ezt a képet. Mintha nem mi néznénk, fogadnánk be, „innánk be” magunkba szemünkkel, hanem mintha ő nyúlna felénk és ragadna meg, és nem engedne el. Nos, ez a művészi zsenialitás varázsa, amit csak az igazán nagy műalkotások, az igazán nagy művészi produkciók – legyen az egy zongoraverseny eljátszása, egy veres elmondása, vagy egy ősbemutató előadása is – sugároznak magukból.

A megérintésről és ennek varázslatos, áldást közvetítő hatásáról igen sokszor van szó a Bibliában.

Emlékezetes az az eset az ún. Őstörténetekben, amikor Izsák megérinti két fia közül azt, amelyiket meg akarja áldani, sőt – mivel vénségére elvesztette látását – nem csak megérinti, hanem meg is tapogatja kezét és az arcát, hogy felismerje. Jákob, akinek fontos volt, hogy az áldást elnyerje, pontosan tudta, hogy erre az érintésre sor fog kerülni; ezért bújtatta kezét kecskegida bőrébe, hogy apja higgye azt: elsőszülött fiát Ézsaut érinti meg. (1Móz 6, 1-7)

Szép példa az érintés rendkívüliségének Ézsaiás próféta elhívatása, amit ő maga így beszél el: „Láttam az Urat magasra emelt trónon ülve… Palástja beötlötte a templomot. Szeráfok álltak mellette… Így kiáltott egy másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!…Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom… A Seregek Urát látták szemeim! És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva…” (Ézs 6, 1-7)

Hasonlókat olvasunk az Újszövetségben is. Miután elmondta az evangéliumokban Hegyi Beszédként emlegetett tanításait, Jézus lejött a hegyről, és ekkor elébe állt egy leprás és ezt mondta neki: „Uram, ha akarod megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt és ezt mondta neki: „Akarom. Tisztulj meg!” (Mt 8, 1-3)

És milyen megható az, s mennyire sokat mond az érintés jelentőségéről, amikor egy vérfolyásos asszony lopakodik Jézus közelébe – a tanítványok bizonyára nem akarták oda engedni -, s hátulról megérinti ruhája szegélyét, mert azt gondolja magában: „Hacsak megérinthetem ruháját, meggyógyulok.” És Jézus megérzi az érintést. Megfordul, és ezt mondja: „Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged.” (Mt 9, 20-22)

Ne gondoljuk azonban, hogy az érintés csak a bibliai időkben és népeknél töltött be ilyen szerepet. Nagyon nagyot ugorva a századokon át, egészen napjainkig, gondoljunk arra, milyen jelentősége van mai is az érintésnek. Az élet fontos, ünnepélyes pillanataiban, súlyos közölnivalók közlésekor egymás vállára tesszük a kezünket. Klasszikus módon fogalmazza meg ezt a mondatot Fadrusz János nagy szobrászunknak az erdélyi város Zilah főterén álló Wesselényi-szobra, amelynek fő alakja Wesselényi Miklós, éppen kinyújtja kezét az ellőtte álló öreg jobbágy válla felé, hogy közölje vele: felszabadítja. A kézfogás jelentősége még közismertebb. Nem hiszem, hogy volna olyan eset, amikor a TV hírműsorában nem láthatnánk egy-egy kézfogást, a szerződések aláírása, kitüntetések átnyújtása, különböző rendű és rangú vezetők találkozása alkalmából. Az orvos – a jó orvos – ma is a betege kezefejére teszi a kezét, és úgy mondja nyugtató, biztató szavakkal: „van remény”. Sokáig sorolhatnám még a példákat Kedves Olvasóim, Kedves Testvéreim, a Bibliából, az irodalomból, a művészetek köréből, a mindennapi életből arra vonatkozólag, hogy milyen – szinte metaforikus – jelentőséget hordoz az érintés, az érintkezés. Még csak egyetlen példát a nyelvszokás köréből: akivel nem vagyunk jó viszonyban, akivel nem szívesen látjuk egymást, azzal „nem érintkezünk”.

Amikor ezeket a sorokat írom, még csak március 25. írunk, és előttünk van még a nagyböjt utolsó vasárnapja, amit – ha minden jól megy – követ majd virágvasárnap, húsvét első napja. És milyen furcsa, hogy most az, aki életem negyvenhárom évig tartó szolgálata alkalmával mindig hívtalak Titeket, Kedves Testvéreim, hogy gyertek, hogy találkozzunk, hogy érintkezésben legyünk, hogy közösséget formáljunk, most ennek az ellenkezőjét kell mondjam: maradjatok otthon, mert 2020 tavaszán, és húsét ünnepén és az azt követő vasárnapokon nem találkozhatunk, nem érintkezhetünk egymással, mert otthon biztonságosabb, mert most otthon a legjobb.

Én magam soha nem voltam a virtuális lehetőségek kihasználója, nem szerettem és nem szeretem magát a szót sem, sem annak jelentőségét, sem tartalmát, és most mégis közel kell engednem magamhoz mindezt, és arra kell buzdítsalak Benneteket, hogy otthonaitokból az ünnepnapok alkalmából nézzétek az általatok választott istentiszteletet, amit majd közvetíteni fognak unitárius templomainkból, és gondolatban idézzétek fel azoknak az úrvacsorázásoknak emlékét, amelyben oly sokszor volt részünk az eddigiekben. Vegyétek fel a telefonjaitokat, hívjátok és köszöntsétek egymás pár mondatban és mondjátok el, hogy mennyire hiányoznak azok, akikkel nem lehet közvetlen kapcsolatosotok, akikkel nem lehettek személyes érintkezésben. És reménykedjetek, hogy a nem szeretem idők elmúltával minden helyre áll, hogy életünk Gazdája ad újabb ünnepeket, lehetőségeket, amikor ismételten és újból találkozhatunk, hogy azt követően folytonosan érintkezésben lehessünk és maradhassunk! Ámen.

Kászoni József püspöki helynök