Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.
Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. (Jn 20,19-31)
Kedves Testvéreim!
A megdicsőült Jézus, amikor első alkalommal megjelent a tanítványainak a következőket mondja nekik: „Békesség nektek!”, majd megmutatja számukra azokat a stigmákat, amely által igazolta önmagát. És az addig rejtőzködő, megfélemlített tanítványokat öröm töltötte el. Ez által azonnal küldetést is kaptak munkájuk további folytatására, és ezt Tőle, egykori Mesterüktől személyesen kapták. Számomra egészen meglepő, sőt egyenesen megdöbbentő, hogy abból az egyszerű szobából, ahová egykoron a volt tanítványok egybegyűltek, akik között voltak halászok, iparosok, vámszedők, vagyis csupa egyszerű ember, onnan indult el a kereszténység kétezer éves történelme.
Amikor Jézus megjelent övéinek Tamás nem volt velük. Vannak olyan lelkületű emberek, akiket ha bánat ér, magányra, egyedüllétre vágynak. Mert talán így akarják rendezni magukban a történéseket. Nos, ez a feldolgozás Tamásnak nem sikerülhetett, mert tanítványtársai örömére – „Láttuk az Urat!” rezignáltan válaszol, és ezt mondja: „Majd, ha látom…”
A bizonyosságot mindenki életében a kételkedés előzi meg. Gondoljunk önmagunk életére, amikor életünk egy-egy nagy fordulójához érkeztünk, nem ez történt-e velünk is? Én nem tudom Ti, hogy álltok az ilyen vagy ehhez hasonló dologgal kedves Testvéreim, de magamról elmondhatom, hogy milyen hosszú időbe került és milyen sok kételkedő gondolatba, amíg megértettem a jézusi erőszakmentességet, az ellenségszeretet parancsát..
Majd amikor Jézus találkozik a kételkedő Tamással, akkor módszere egyenesen lebilincselő, mint eddig is, gondoljunk a bűnös nő történetére, semmi szemrehányás, semmi erkölcsi prédikáció, semmi fejmosás, semmi letaglózás. Megmutatja neki is sebeit, mondhatom úgy is a bizonyosságait. Nincs is részéről szükség másra. És miközben mindez történik tesz egy megjegyzést, elmondja újból ide idézi a kilencedik boldogságot: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.” És jól teszi, hogy ezt teszi. Mert a bizonyosság nem csupán a látás lehet. Van, akiket a logikus magyarázat győz meg, van, akit valakinek önzetlen cselekedete, vagy a hit, a mártíromság, vagy valakinek a végsőkig menő kitartása.
Tamás megszerzett bizonyossága időtállónak bizonyult. Egész életét Isten országának hirdetésére szentelte. A hagyomány szerint ő lett Etiópia, majd India misszionáriusa, végül életét mártíromsággal pecsételte meg., Kr. után 72-ben Indiában.
Adja Isten, hogy mindannyian szent meggyőződésre és bizonyosságra jussunk 2019 húsvét áldott és diadalmas ünnepén!
Kászoni-Kövendi József
