Debreceni Unitárius Egyházközség

 

4025 Debrecen, Hatvan u. 24; Tel: +36 52 216285

http://debreceniunitariusegyhazkozseg.wordpress.com

e-mail: muemedue (kukac) gmail.com; papgylaszlo (kukac) gmail.com

Lelkész: Pap Gy. László

Gondnok: Csíki András

 

Debrecent időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. A Kelet- Magyarországi régió szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi központja, Magyarország erőteljesen fejlődő nagyvárosa.

A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett. Debrecen város napja: április 11.

A középkorban1091-ben már jelentékeny hely volt és 1218-ban II. Andrástól városi jogokat nyert. Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása egy török (kipcsak) *Tébrésün ~ Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak.) A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően.

1245-ben újból felépült a mai nagytemplom helyén állott templom, később pedig Debrecen a Csák Máté ellen való küzdelmekben oly jó szolgálatot tett, hogy ezek fejében Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a városnak 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt.

A 15. Század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török pusztítás, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. Században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat.

A 16. Század első harmadától fogva Debrecen vallási életét egyre jelentősebb mértékben előbb a lutheri, majd a kálvini reformáció határozta meg. Az 1551. évet határkőnek foghatjuk fel, mert ettől kezdve a város kálvinista vezetése – a többi hajdúvároshoz hasonlóan – tiltotta a katolikusok letelepedését, a katolikus templomokat pedig a reformátusok foglalták el. A reformáció debreceni térhódítása így olyan mértékűvé vált, hogy 1552-ben lényegében megszűnt a római katolikus egyházi élet a városban. A Ferences szerzetesek csak 1715-ben telepedhettek vissza a városba, s szintén királyi parancsra 1716. április 27-én kijelölte ki a debreceni magisztrátus a Szent Anna-székesegyház mai helyét, valamint a katolikusok számára külön temetkezési helyét.

Újabb jelentősebb vallási mozgás csak a 19. században tapasztalható újra a városban. A görög katolikus hívek beköltözése Debrecenbe a század elején kezdődött meg. A város az 1840. évi XXIX. törvényével teremtette meg a zsidók betelepedésének lehetőségét, s a Debreceni Zsidó Hitközség 1852-ben alakult meg. 1882-ben jött létre a cívisváros önálló evangélikus egyházközsége, és 1892-ben alakult meg a baptista gyülekezet. Az unitárius leányegyházközség pedig csak 1921-ben alakult meg.

Debreceni nagy múltú iskolaváros, Az oktatásban való meghatározó szerepe a 16. Századig nyúlik vissza. A Debreceni Református Kollégium a reformáció térhódítása után Sárospatak és Nagyenyed mellett főiskolaként működött már a kezdetektől, és az „ország iskolája” volt. Hatalmas vonzáskörzete mellett 40 középfokú és 120 alsó fokú résziskolája működött szerte az országban. A Kollégiumban a rendkívül viszontagságos idők ellenére európai szintű műveltséget és tudást adtak át a diákoknak Nyugat-európai, főleg svájci és német egyetemek mintájára.

 

Az unitárius egyházközség megalakulása Szabó József személyéhez vezethető vissza. Debreceni Szabó József (1826-1892), „aki megismerve a szabad Erdélyt és annak földjén a nép szívéből sarjadzó, egyszerű unitárius vallást, maga is tagjává lesz és végrendeletében bölcs előrelátással biztosítja a leendő debreceni unitárius egyházközség anyagi alapját, akkor amikor Debrecenben rajta kívül alig 2-3 unitárius élt.”  (olvassuk a Ferencz-Szentiványi: „Az unitárius élet munkatársai” 1940. c. könyvben.)

Szabó József végrendelete 1887. november 16-án kelt, mely világosan kimondja, hogy a Hatvan utca 24. szám alatt levő telekre csakis unitárius imaházat/templomot szabad építeni, a telken levő épületeket csakis egyházi és iskolai célokra lehet felhasználni.

Ma a gyülekezet összetétele egyedülálló a magyar unitárius palettán, 1/3-a választott vallásához tért, míg a nagyobb rész az Erdélyből származó „született” unitárius. A gyülekezet meghatározó része értelmiségi, s ez meghatározza irányultságát.

Földrajzi adottsága révén igyekszik betölteni a HÍD szerepét: az erdélyiek és a Csonka-magyarországra kerültek között, a különböző társadalmi rétegek között, betérők és régi-unitárius családba születettek között. A híd, maga a szeretet megélése. De így is, egyfajta sziget Debrecenben, sajátos hangulatával, közösségi életének színességével, de azért is, mert sajnos a szomszédos, többségben lévő keresztény felekezetek nem tekintenek rá kistestvérként.

Az Unitárius Egyház Erdélyben keletkezett a XVI. század második felében, egyetlen magyar földön született reformációs felekezet. Az Unitárius Egyház szellemi atyja Dávid Ferenc. Mint az akkori fejedelem, János Zsigmond udvari papja, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Európában először, akkor, amikor máshol vallásháborúk dúlnak, Erdély földjén a 1568-ban a Tordai Országgyűlésen kihirdették a vallási tolerancia törvényét.

Erdélyben az óta, megannyi retorzió ellenére is, meghatározó protestáns egyház, a magyarság szellemének ápolója. Kolozsvár tekinthető szellemi központnak, ott működik a Protestáns Teológiai Intézet (református és evangélikus képzéssel közösen) önálló fakultásaként az unitárius lelkész-képző kar. Főként Székelyföldön maradt erős szervezetként: a Homoród, Nyikó, Nyárád és Aranyos mente nagyrészt ma is unitárius, Háromszéken, Udvarhely-széken gyakran egymás mellett él a református és unitárius gyülekezet, néhány helyen közös templomot építettek, hisz szertartásrendünk egyház-szervezetünk szinte azonos.

A mai Magyarország területére az 1868 óta, a különböző áttelepülési hullámok hozták az unitáriusokat. A fővárosban és a nagyobb településeken alakultak ki gócpontok, szórványközpontok, ahol a 20. század végére megalakultak az egyházközségek.

Debrecenben Szabó József és Zsófia örökhagyók ingatlan-adományából indult a közösség szerveződése. Az első világháborút követően több székely-unitárius család itt talált otthonra, akik 1921-re felépítették ezen a telken (Hatvan u. 24.) az imaházat. E dátumtól számítjuk a Debreceni Unitárius Egyházközség megalakulását.

Szabó József előrelátása meghozta a maga gyümölcsét. 1921 őszén, az első világháború utáni székely menekültekből és áttérőkből megalakult a debreceni unitárius egyházközség, különösen Józan Miklós püspöki vikárius (püspöki helynök) látogatásának a hatására. Az anyagiakat az adományozott házas telek és 20 holdas alapítványi birtokadomány fedezte. A gazdag hagyaték jövedelméből és a szegény unitáriusok filléreiből 1928-ban megépült az imaház is, melynek falán márványtábla örökíti meg a nemes adományozó emlékét.

A gazdag hagyaték jövedelméből és a szegény unitáriusok filléreiből 1928-ban megépült az imaház is, melynek falán márványtábla örökíti meg a nemes adományozó emlékét. Kezdetben beszolgáló lelkészek jártak Debrecenbe, többnyire Budapestről, havonta az első vasárnap, sátoros ünnepeken másodnapján és hazafias ünnepeken beszolgáló lelkészek tartották az istentiszteleteket.

 

Mint a romániai határhoz közel eső város unitáriusai, gyakran segítünk az Erdélyből érkezőkön, manapság inkább orvosi ellátást igénylők és itt tanuló, doktorandus diákok keresnek fel. Manapság nehéz dolga van az egyháznak, amely ugyan szociálisan érzékeny, de – főként anyagi – lehetőségei korlátozottak.

Elsődleges cél az Erdélyből áttelepültek lelki-gondozása és közösségbe vonása. Legnagyobb gondunk a város központjában lévő ingatlanunk karbantartása. 1999 óta évente megszervezünk legalább egy rendezvényt vagy konferenciát, mely ökumenikusan nyitott, melyen rendszerint képet adunk arról, hogy mivel is járulhat hozzá az unitarizmus szellemisége a magyar kultúrához.

Azt írják a történészek, hogy annak idején Méliusz büszkén hangoztatta, hogy Magyarországon örökre véget vetett az unitáriusok terjeszkedésének. Valóban nem terjeszkednek – de ma is közösségi életet élnek. A gyülekezet többsége örömmel fogadta a 2012. június 28-i egyesülést az Erdélyi Unitárius Egyházzal, melynek köszönhetően létrejött a Magyar Unitárius Egyház. Most már erdélyi gyökereink ápolása, kapcsolataink erősítése, erdélyi, unitárius vallásunk teljes mértékű megélése előtt nyitott minden lehetőség. Többé nem kell féltenünk Dávid Ferenc hitét attól, hogy kiüresedik a szabadgondolkodás vallástalan elemeitől. Határ menti gyülekezeteink egyike ugyan a debreceni, de olyan központ, ahová gyakran látogatnak erdélyi testvéreink, hogy megtalálják gyógyulásuk biztos lehetőségét. Ugyanakkor egyetemi központ lévén gyakori, hogy ennek megfelelő segítségkéréssel keresnek fel erdélyi fiatalok. Lehetőségeink korlátozottak, de bízunk abban, hogy az egyházközség jogi személyiségének megszerzését követően számos lehetőség kitárulkozik előttünk, melyeket megfelelő emberek segítségével kihasználhatunk és gyülekezetünk, közösségünk javára fordíthatunk.

 

Lelkészek: Ferenc József missziós lelkész (II. világháború idején), Buzogány Kálmán (1945–1951), Szolga Ferenc beszolgáló (1951–1952), Szász János (1952– 1960), Kelemen Miklós (1961), Bajor János (1968–1998), Rázmány Csaba beszolgáló (1997–1998), Kiss Mihály beszolgáló (1999–2000), Miklósi-Vári Katalin (2000-2007), Pap Gy. László (2008–).