Fővárosi Tanévzáró istentisztelet és ünnepség a Bartók Béla Egyházközség templomában

 

2013-ban vezették be Magyarországon az állami fenntartású általános iskolákban az erkölcstan, illetve a választható felekezeti hittan tantárgyat.

A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete kezdettől fogva élt ezzel a lehetőséggel.

Az Egyházkerület Elnöksége dr. Szent-Iványi Ilona lelkészt, korábbi jegyzőt bízta meg a hitoktatás beosztásával, az ezzel járó pályázatok megírásával és a beszámolók elkészítésével.

10 évvel ezelőtt az Elnökség úgy döntött, hogy minden iskolai év végén Budapesten tanévzáró istentiszteletet és ünnepséget rendez. Ezt felváltva a három budapesti egyházközség templomában tartják.

Ebben az évben a Bartók Béla Egyházközség vállalta el ennek megtartását. Léta Sándor a gyülekezet lelkésze prédikációjában azt a történetet fejtette ki, amikor Jézus megáldja a gyermekeket Márk 10,13-16 alapján. Hangsúlyozta a bibliai történet alapján, hogy „Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda”.

A szószéki szolgálat után dr. Szent-Iványi Ilona lelkész, egyházi tanácsos mondott tanévzáró beszédet. Beszédének alapgondolata szintén egy bibliai idézet volt: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!” 2 Tim 1,14

A beszéd végén köszönetet mondott a hitoktatóknak, tanulóknak és szülőknek, valamint tartalmas nyári pihenést kívánt.

Öt fiatal szerepelt az ünnepségen Bernáth Márta hitoktató szervezésében. Bernáth Márta nyolc éve végez unitárius hitoktatást különböző iskolákban, az elmúlt tanévben heti 10 hittanórát tartott.

Az ünnepségen az Egyházkerület ajándékát – egy kis könyv és színes ceruza készlet – a jelen lévő lelkészek, hitoktatók osztották ki. Szép számmal vettek részt a tanévzárón hittanos gyermekek, szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, valamint  budapesti híveink is.

Az ünnepséget szeretetvendégség és kötetlen beszélgetés zárta a gyülekezeti teremben.